Újdonságok

          • TUDOK nemzetközi döntő

          • A Tudományos Diákkörök XVII. Kárpát-medencei Konferenciáján Székesfehérváron STRAŇÁK EMMA 8. osztályos tanulónk a Biológia szekcióban "A kecskepapagáj tartása és tenyésztése" című előadásával kiválóan képviselte iskolánkat és az egész  Felvidéket!

            Díjat szereznie csaknem lehetetlen volt az erdélyi és magyarországi középiskolások között, akiket profi, tudósokból álló csapatok készítenek fel erre a megmérettetésre, még közös felkészítő tábort is tartva nekik a verseny előtt, hogy ne valljanak szégyent az anyaországban. 

            Emma olyanokkal versenyzett, akik bemutatták például a Kluyveromyces marxianus élesztőgomba szaporodását kölönféle laktóz tartalmú táptalajokban, vizsgálták az egerek neuron szintű reakcióidejét adott impulzusokra, a méhek kor- és környezetfüggő zsírfelhalmozódást vagy a védett madarak őssejtjeinek embrionális ivarsejt-tenyésztését.

            Rengeteget tanultunk, ismeretségeket kötöttünk a nemzetközi mezőnyben, de szomorúan tapasztaltuk a szlovákiai magyar tudósok mentorhálózatának hiányát, valamint sajnálattal szembesültünk azzal a ténnyel, hogy csak a Felvidékről érkeztek alapiskolás diákok az egyébként középiskolásoknak szánt tudományos konferenciára. 

            Emmának és felkészítőjének, Párkány Antónia tanító néninek gratulálunk a helytállásért.

            Emma a zsűri dicséretében részesült nagyszerű előadásáért, mely a 4:56 perctől a székesfehérvári televízióban is látható az alábbi linken: http://www.fehervartv.hu/video/index/19614

          • Pedagógusnap

          • Köszönjük minden kedves szülőnek, aki gyermekén keresztül virággal tisztelt meg bennünket pedagógusnapon, megköszönve, hogy szeretjük őket :)

          • Igazgatói szabad

          • RIADITEĽSKÉ VOĽNO- IGAZGATÓI SZABAD

            Riaditeľka ZŠ s VJM Alberta Molnára Szencziho v Senci – Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc oznamuje, že dňa 12.04.2017 (streda) udeľuje žiakom riaditeľské voľno v súlade so zákonom 245/2008 Z.z., § 150 ods.5., o výchove a vzdelávaní v zmysle zmien a doplnkov, z dôvodu usporiadania regionálneho Dňa pedagógov.

            A Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatósága igazgatói szabadot hirdet a 245/2008-as törvény értelmében 2017. április 12-re, az iskola tanulóinak, mivel regionális pedagógusnapot tartunk a Pozsonyi kerület pedagógusainak.

             

            ....................................................

            Mgr. Matus Mónika

            Senec, 24.03.2017

          • Igazgatói szabad

          • RIADITEĽSKÉ VOĽNO - IGAZGATÓI SZABAD

            Riaditeľka ZŠ s VJM Alberta Molnára Szencziho v Senci – Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc oznamuje, že dňa 05.04.2017 (streda) udeľuje žiakom 5.-8. ročníka riaditeľské voľno v súlade so zákonom 245/2008 Z.z., § 150 ods.5., o výchove a vzdelávaní v zmysle zmien a doplnkov, z dôvodu celoslovenského testovania T-9.

            A Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatósága igazgatói szabadot hirdet a 245/2008-as törvény értelmében az 5.-8. évfolyamoknak 2017. április 5-re a T9 tesztelés miatt.

            ...................................................

            Mgr. Matus Mónika

            Senec, 24.03.2017

          • KILENCEDIKESEK TESZTELÉSE

          • Kedves Szülők!

            A 2016/17-es tanévben minden kilencedikes tanuló kötelezően részt vesz a központi, országos tesztelésen matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, szlovák nyelvből és szlovák irodalomból az iskolájukban. Tudatjuk Önökkel, hogy a tesztelés időpontja 2017. április 05. (szerda). A póttesztelés időpontja 2017. április 20. (csütörtök). A tanulók 3 csoportban, tehát három tanteremben írnak majd. Az integrált tanulók külön teremben lesznek A tanulók a kék tollon, a számológépen és a szerkesztéshez szükséges eszközökön (pl.vonalzó) kívül más segédeszközt nem használhatnak.

            A tesztelés menete:

            Matematika
            8:00 – 8:10 (10 perc) az alapinformációk ismertetése és a válaszadó lapok kiosztása
            8:10 – 8:20 (10 perc) a tesztek kiosztása és ismerkedés velük (20 feladat, ebből 10 darab nyílt kérdés, ahol a tanulók maguk számolják ki az eredményt, 10 darab zárt kérdés, ahol négy lehetőség közül választják ki a helyes megoldást)
            8:20 – 9:20 (60 perc) tesztírás matematikából, feladatoldás
            9:20 – 9:25 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése
            9:25 – 9:45 (20 perc) szünet, a 9. o. osztálytermében tartózkodnak

            Magyar nyelv és irodalom
            9:45 – 9:55 (10 perc) az alapinformációk ismertetése és a válaszadó lapok kiosztása
            9:55 – 10:05 (10 perc) a tesztek kiosztása és ismerkedés velük (25 feladat, 25 darab zárt kérdés, ahol négy lehetőség közül választják ki a helyes megoldást a tanulók)
            10:05 – 11:05 (60 perc) tesztírás magyar nyelvből és irodalomból, feladatoldás
            11:05 – 11:10 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése
            11:10 – 11:45 (35 perc) szünet, a 9. o. osztálytermében tartózkodnak

            Szlovák nyelv és szlovák irodalom
            11:45 – 11:55 (10 perc) az alapinformációk ismertetése és a válaszadó lapok kiosztása
            11:55 – 12:05 (10 perc) a tesztek kiosztása és ismerkedés velük (20 feladat, 20 darab zárt kérdés, ahol négy lehetőség közül választják ki a helyes megoldást a tanulók)
            12:05 – 12:55 (50 perc) tesztírás szlovák nyelvből és szlovák irodalomból, feladatoldás
            12:55 – 13:00 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése

            A tesztelés menete az integrált tanulók számára:

            Matematika
            8:00 – 8:10 (10 perc) az alapinformációk ismertetése és a válaszadó lapok kiosztása
            8:10 – 8:20 (10 perc) a tesztek kiosztása és ismerkedés velük (20 feladat, ebből 10 darab nyílt kérdés, ahol a tanulók maguk számolják ki az eredményt, 10 darab zárt kérdés, ahol négy lehetőség közül választják ki a helyes megoldást)
            8:20 – 9:35 ( 75 perc) tesztírás matematikából, feladatoldás
            9:35 – 9:40 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése
            9:40 – 10:00 (20 perc) szünet, a 9. o. osztálytermében tartózkodnak

            Magyar nyelv és irodalom
            10:00 – 10:10 (10 perc) az alapinformációk ismertetése és a válaszadó lapok kiosztása
            10:10 – 10:20 (10 perc) a tesztek kiosztása és ismerkedés velük (25 feladat, 25 darab zárt kérdés, ahol négy lehetőség közül választják ki a helyes megoldást a tanulók)
            10:20 – 11:35 (75 perc) tesztírás magyar nyelvből és irodalomból, feladatoldás
            11:35 – 11:40 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése
            11:40 – 12:15 (35 perc) szünet, a 9. o. osztálytermében tartózkodnak

            Szlovák nyelv és szlovák irodalom
            12:15 – 12:25 (10 perc) az alapinformációk ismertetése és a válaszadó lapok kiosztása
            12:25 – 12:35 (10 perc) a tesztek kiosztása és ismerkedés velük (20 feladat, 20 darab zárt kérdés, ahol négy lehetőség közül választják ki a helyes megoldást a tanulók)
            12:35 – 13:40 (65 perc) tesztírás szlovák nyelvből és szlovák irodalomból, feladatoldás
            13:40 – 13:45 (5 perc) a tesztek és a válaszadó lapok összegyűjtése

            A teszteléssel kapcsolatban további információkat a www.nucem.sk oldalon találnak.

        • Szenci léc 2017
          • Szenci léc 2017

          • Új fényképek a Szenci léc 2017 albumban

            Eredmények:

            017. március 22. Szenci léc- Senecká latka

            2. Sípos Dénes 158 cm

            3. Baricza Karina 

            3.Holocsy Zsóka Zsófia 125 cm

            2. Szalma Dániel Zsolt 149 cm

            1. Péter Valentína 125 cm

            1. Zajac Tamás 130 cm

            Csapatban 3.hely ! Gratulálunk nekik és Bea tanító néninek!

        • Gútor-víztisztító
          • Gútor-víztisztító

          • Új fényképek a Gútor-víztisztító albumban

            A 7.és 8. osztály szerdán az iskola vezetőségével meglátogatja a víz napja alkalmából a gútori víztisztítót.

            A tanulmányi kirándulást a Pozsonyi Vízművek Alapítványa állja, köszönet Tóth Mónikának a sok segítségért!

          • Kerületi szavalóverseny

          • Iskolánkban zajlott március 23-án a Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondó Verseny országos előválogatója.

            I.kategória bronzsáv: Algayer Leó /felk. Baráth E./

            III.kategória:

            ezüstsáv: Zeman Dávid /felk.Tóth Katalin/

            ezüstsáv 3.hely: Fülöp Lívia /felk.Matus M./

            aranysáv 2.hely: Straňák Emma ​/felk.Matus M./ és Korpás Lilla /felk.Tóth K./

            aranysáv 1. hely: Holocsy Zsóka Zsófia /felk. Fekete Irén/

            II.kategória

            bronzsáv : Izsák Anna (felk.:Tóth K.)

            ezüstsáv: Ötvös Karin és Szőcs Ákos /felk.Szőcs Anett/

            aranysáv 1.hely Sillo Dominik /felk.Szőcs Anett/

            aranysáv 2.hely Pongrácz Tamás /felk.Szőcs Anett/

            Gratulálunk, és jó felkészülést kívánunk az országos rimaszombati döntőre!smiley

          • Veres István: Széchenyi

          • Író-olvasó találkozó Veres Istvánnal a Széchenyi c.könyvről, amely a helyszínen 7 euróért megvásárolható, 1O:45-től a színházteremben.

          • A PETŐ INTÉZET és a SZLOVÁKIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK SZÖVETSÉGÉNEK KÖZLEMÉNYE

            Pető-módszer a Kárpát-medencei, határon túli magyar területeken:

            A budapesti székhelyű, világszerte nagy elismertségnek örvendő Pető Intézet, Magyarország kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével 2014-től  szervezi a Kárpát-medencében a mozgássérült gyermekek és felnőttek konduktív fejlesztését, rehabilitációját. 2017-től a Felvidéken is sor kerül a konduktív fejlesztésre.

            Jelentkezni lehet a www.szmpsz.sk oldalon keresztül április 20-ig!!!

          • Készülődés nemzeti ünnepünkre

          • Iskolánk diákjai aktívan részt vesznek a nemzeti ünnepünre való készülődésben: Takács Róbert tanító bácsi vezetésével kitisztították a Kisfaludy-sírokat.

          • Március 15-i megemlékezésünk

          • Szeretettel várunk mindenkit március 15-i megemlékezéseink egyikére:

            11:00   órakor ünnepi műsor a kicsiknek a színházteremben

            11:45   ünnepi műsor a nagyoknak a színházteremben

            12:05  MagyarTudományosAkadémia Őstörténeti Kutatóközpontja munkatársainak az előadása  a7.,8.,9. évfolyam részére
                    - Sudár Balázs: A magyarok vándorlása – ahogy a történész látja 
                    - Petkes Zsolt: A magyar őstörténet és a régészet címmel

            13:3O megemlékezés a Kisfaludy-síroknál, beszédet mond Takács Róbert

    • Kapcsolat

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským A. Molnára Szencziho - Szenczi Molnár Albert Alapiskola
      • +421 2 45 923 229 sekretariát - titkárság
        +421 911 284 257 riaditeľ - igazgató
        +421 903 523 229 zástupkyňa - igazgatóhelyettes
        +421 911 282 850 vedúca ŠJ - étkezdevezető
        +421944 632 700 VRÁTNICA - PORTA
      • Nám.Alberta Molnára 2
        903 01 Senec
        Slovakia
      • 36071170
      • 2021603155