
Újdonságok
Várjuk leendő elsőseinket!

Adónk két százaléka

XXIX. Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny 1. forduló
A XXIX. Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny 1.fordulóján a következő nagyszerű eredmények születtek:
Kovács Szabina 1.hely /felk. Matus Mónika/
Veress Sára Anna 10.hely /felk.Matus Mónika/
Mák Annabella Katarina 43.hely /felk. Kovács István/
Pontszámaik alapján valamennyien bekerültek a második fordulóba, gratulálunk!
Digitális Témahét
Szabadulószoba: 75-ös küldetés
Kerettörténetre épülő alkotópedagógiai tananyag
Az élményalapú oktatásban 13 diák vett részt, amelynek célja egy – az iskola történelméhez kapcsolódó – szabadulószoba megalkotása volt. Az iskola idén ünnepli az intézményben zajló magyar oktatás újraindulásának 75. évfordulóját, ezért ez adta a projkthét alapötletét.
A foglalkozás céljai a következők voltak: a diákok technológiai, nyelvi és matematikai kompetenciáinak fejlesztése, inspiráló, fejlesztő, ötletgazdag légkör kialakítása, új programok, gyártási technológiák megismerése, elsajátítása: 3D nyomtató, a micro:bit mikrokontroller, a lézervágó és a Lego Spike.
A gyerekek az egész hetet nagyon élvezték. Csapatban dolgoztak, megvitatták a főbb problémákat, és megoldásokat kerestek. Alkottak, programoztak, barkácsoltak, festettek, videókat készítettek, posztereket szerkesztettek, 3D nyomtatóval nyomtattak. Végeredményül kialakítottak egy rejtélyekben gazdag, logikai feladatokkal teli szabadulószobát a High-tech tanteremből.
Az ünnepélyes átadó keretén belül az iskola pedagógusai, valamint a nyolcadikos és kilencedikes diákok kipróbálhattak kijutni a szobából a feladatsorok megfejtésével.
187
Köszönjük!

Járási szavalóverseny 2026
A járási versenyen a következő eredmények születtek, mindenkinek a felkészítőjével együtt szívből gratulálunk!!!
1.kategória
VERS
ARANY Valacsy Sára és Csermák Viktória
EZÜST Herics Dorka és Takács Krisztián, Šveda Ella
PRÓZA
ARANY Mózes Márton, Simon Johanna
EZÜST Duray Laura és Hideghéty Pál, Ferenc Dániel és Bögi Anna
2.kategória
VERS
ARANY Sipos Kevin, Árva Lucia, Laky Tamara
EZÜST Agárdy Veronika és Hittner Hana
PRÓZA
ARANY Simon Sára, Matus Dóra, Sándor Anna
EZÜST Varga Rebeka
3.kategória
VERS
ARANY Szalay Csenge, Varga Bernadett, Turcsányi Cynthia
EZÜST Zácsik Hugo és Németh Laura
PRÓZA
ARANY Gaučík Rebeka, Moore Dominik, Bertok Natália
EZÜST Veress Sára Anna és Kiss Gábor
A kerületire automatikusan bekerül:
Šillo Mária
Kovács Szabina
Matus Nimród
47
Šaliansky Maťko
A Šaliansky Maťko elnevezésű szlovák nyelvű szavalóversenyen Múčka Dominika a kategóriájában 3. helyet szerzett (felk. Szabó Krisztína), szívből gratulálunk!

A középiskolai felvételik / e-prihlášky
Tisztelt Szülők,
nagyon rövid idő volt idén az új rendszer szerinti középiskolai felvételi eljárásra. Iskolánk részéről rengeteg online iskolázás és előzetes adatküldés előzte meg, míg február 8-án megnyitották a rendszert, amelybe a szülők 20-ig írhatták be az adatokat. Ebbe még beletartozott az egy hét tavaszi szünet is. Köszönjük Hanko Krisztina nevelési tanácsadónknak, aki minden délutánját feláldozta, hogy estig segítsen a szüleinknek, sőt, a tavaszi szünetet is munkával töltötte.
A rendszerrel nagyon sok gond volt, sok jegyet nem vagy rosszul húzott át az edupage-ről, rossz címek jelentek meg, a nemzetiségre szlovákot írt magyar helyett, nem jelentek meg középiskolák, így minden hiba miatt telefonálni/levelezni kellett a minisztériummal.
Sajnos, minden tájékoztatás ellenére még az utolsó vasárnap is figyelmeztetni kellett egy szülőt, hogy még nem adta be gyermeke jelentkezését...
Ma végre átellenőrizve minden egyes adatot elküldtük kijavítva az összes jelentkezési lapot.
Most már csak a tesztelésre és felvételikre koncetrálunk, hogy legkésőbb május 27-én a legtöbb diákunk jusson a kitűzött középiskolájába!
Felfedezettjeink 2026
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink 2026” felhívása során Kovács Szabina tanulónk eredményeit magas színvonalúnak találta, és számára különdíjat ítélt meg.
A sikeres pályázathoz a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács nevében gratulációját fejezte ki a tanács elnöke Kovács Szabina, az őt felkészítő tanárok és a Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc részére.
A díj átadására a Kárpát-medencei Tehetségnapon kerül majd sor, 2026. március 28-án, Budapesten.
Újabb csillagászati sikerek
Az asztronómiai - csillagászati olimpia hazai fordulóján, a középiskolás kategóriában volt diákunk, Sándor Ádám /2. hely/ mögött Simon Dániel 9. osztályos tanulónk alapiskolásként a 3. helyen végzett 40 sikeres versenyző közül, amihez szeretettel gratulálunk!
A regionalis forduló 2026.3.23 Ógyallán lesz, ezt az országos forduló követi, a cél azonban a Nemzetközi Csillagász és Asztrofizika Diákolimpia (IOAA)!

Tavaszi szünet
Gyorsan elrepült a tavaszi szünet, kezdődnek a dolgos mindennapok. A szünetben sem unatkoztak a hideg és a hó kapcsán a tanulóink, sokan a CSEMADOK tavaszi táborában vettek részt, néhányan pedig a Möggyessel vettek részt szünidei kézműves foglalkozáson, melynek eredménye egy kézzel festett lepedő, mely a próbaterem falát fogja díszíteni :)



TAVASZI SZÜNET
Jó pihenést kívánunk minden kollégánknak és tanulónknak! Találkozunk február 23-án!

Karnevál és Bálint napja az utolsó iskolanapon a szünet előtt
- 119
Angol olimpia - kerületi forduló
Moore Dominik az angol nyelvi olimpia kerületi fordulóján Pozsonyban ismét sikeres megoldóként szerepelt, és 12. helyezést ért el az 1C, vagyis az anyanyelvi beszélők kategóriájában 47 versenyzőből. Egyedüliként képviselt magyar tanítási nyelvű iskolát, és egyedül ő szerzett maximum pontszámot a szóbeli rész mindkét feladatában, így a mezőny legjobb szóbeli teljesítményét nyújtotta.
Gratulálunk!
A vers-és prózamondó verseny iskolai fordulója
- 90
Iskolai vers- és prózamondó verseny
Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulóján összesen 66 tanuló vett részt
2026. február 12-én a Szenczi Molnár Albert Alapiskola színháztermében.
Hálásan köszönjük a zsűri: Béhr László, Kögler Katalin, Rajczi Adrienn odafigyelését, érdeklődő értékelését.
A nem továbbjutó diákjaink is fenomenálisak voltak, a továbbjutóknak szurkolhatunk március 4-én. Köszönjük a felkészítők munkját is természetesen!
1.kategória
VERS
1.hely Šveda Ella
2.hely Valacsy Sára és Csermák Viktória
3.hely Herics Dorka és Takács Krisztián
PRÓZA
1.hely Mózes Márton
2.hely Duray Laura és Hideghéty Pál
3.hely Ferenc Dániel és Bögi Anna
2.kategória
VERS
1.hely Sipos Kevin
2.hely Laky Tamara és Árva Lucia
3.hely Agárdy veronika és Hittner Hana
PRÓZA
1.hely Simon Sára
2.hely Varga Rebeka és Matus Dorota
3.hely Sándor Anna
3.kategória
VERS
1.hely Szalay Csenge
2.hely Zácsik Hugo
3.hely Varga Bernadett és Németh Laura
PRÓZA
1.hely Gaučík Rebeka
2.hely Moore Dominik
3.hely Veress Sára Anna és Kiss Gábor
A járásira automatikusan bekerültek a tavalyi országos döntősök:
Simon Johanna
Časny Veronika
Bertok Natália
Turcsányi Cynthia
A kerületire automatikusan bekerül:
Šillo Mária
Kovács Szabina
Matus Nimród
Poznaj slovenskú reč
A Poznaj slovenskú reč verseny iskolai fordulóján 14 tanulónk mérközött meg a két-két továbbjutó helyért.
1.kategória:
1. Boros Dániel
2. Klenovics Márk
2. kategória:
1. Kožený Samuel
2. Lehotský Ádám
Gratulálunk, további sok sikereket kívánunk!
Előválogató a szavalóversenyre
A betegeken kívül 35 megjelent kisiskolásunkkal tartottunk előválogatót az iskolai szavalóversenyre. Valamennyien nagyon ügyesek voltak, ki kevésbé, ki jobban izgult. Közülük 19-en jutottak a következő fordulóba, szeretettel gratulálunk!
39
DOROTTYA
A farsang alkalmából Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész és Lakatos Áron előadásában megtekinthettük a Dorottya c. Csokonai-mű színpadi interaktív változatát, nagy sikerrel és hatalmas örömmel :)
KÖSZÖNJÜK!
Az előadást az adók két százalékából finanszíroztuk
14
SÍTANFOLYAM 2026 TÁTRACSORBA
Pénteken befejeződött a 2026-os sítúra. Köszönet Vincza Csilla, Kolláth Imre, Takács Róbert tanárainknak a sok munkát, türelmet. Valika Sokolovská nővérke odafigyelését a diákok egészségi állapotára.
Köszönet a diákok fegyelmezett viselkedéséért. Remélem mindenki élvezte ezt a szuper hetet, mely tele volt sieléssel, lesiklással, nevetéssel, játékkal, fürdéssel és jó kedvvel. Felejthetetlen élményekkel tértünk haza. Hlaváč Beatrix tanító néni
165
News archive







