Főoldal - Hlavná stránka
Iskolabál
Köszönettel fogadunk midnen tombolát, amellyel támogatják iskolánk rendezvényét. A tombolákat kérjük leadni a titkárságon, minden hozzájárulónak köszönjük!
EDUCATE 2019
Új fényképek a EDUCATE 2019 albumban
21Mariana és Putri elbúcsúzott iskolánktól, nagyon jól érezték magukat, amit a képek is tanúsítanak. A Korpás család mindent megtett azért, hogy Boldogfán is otthon érezzék magukat, ezt hálásan köszönjük neki iskolánk nevében. Reméljük, diákjaink btekintést nyeretk két új kultúrába, miközben az angol nyelvet is gyakorolták.
Nyelvrokonok - ELTE Finnugor Tanszék
Új fényképek a Nyelvrokonok - ELTE Finnugor Tanszék albumban
16Csodálatosan élő előadással örvendeztettek meg bennünket a budapesti ELTE Finnugor Tanszékének oktatói, Szabó Ditta és Timár Bogáta, akik a hetedik-kilencedikes tanulóknak a modern nyelvészeti kutatómunkáról, a terepmunkáról adtak elő, főként az udmurt és a mari közösség körében végzett kutatásaikról. Rámutattak, hogy a nyelvészet nem feltétlenül unalmas foglalatosság, ráadásul élvezetesen beszéltek a terepmunka mindennapi részéről. Mi pedig párhuzamot vonhatunk összevetve az udmurtok és a marik Oroszországon belüli nyelvhez és identitáshoz való viszonyulását a saját identitásunkhoz és nyelvünkhöz való viszonyunkkal....ideje büszkének lenni magunkra és a nyelvünkre :)
Rokonok, nyelvrokonok és a nyelvi változás - Avagy a nyelvészet hétköznapi és izgalmas oldalai ?
Az budapesti ELTE Finnugor Tanszékének oktatói: Timár Bogáta és Szabó Ditta január 17-én délelőtt 10:45-kor Rokonok, nyelvrokonok és a nyelvi változás - Avagy a nyelvészet hétköznapi és izgalmas oldalai ? címmel tartanak előadást a 7-9. osztályos tanulóinknak a magyar nyelvrokonság kutatásáról. Az ELTE oktatóinak látogatása a Szenci Városi Múzeummal és a szenci magyar gimnáziummal közös szervezésben valósul meg.
Járási angol olimpia
Iskolánk tanulói, Szőcs Ákos és Vojtek Márton sikeres megoldók lettek a járási angol olimpián, csak pár ponttal lemaradva a helyezéstől. Gratulálunk nekik és felkészítőjüknek, Gujber tanító néninek!
EDUCATE kulturális hét
Iskolánkban immár harmadszor valósul meg az EDUCATE kulturális hét január 14. és 18. között. Három éve kínai és indonéz, tavaly brazil és ukrán, idén portugál - Mariana Mendes- és indonéz -Putri Adhynta- egyetemistákat fogadunk, akik egy héten keresztül mutatják be angolul hazájuk természeti szépségeit, kultúráját, hagyományait és szokásait.
2019
Boldog új évet, sikereket, egészséget, kitartást és sok boldogságot kívánunk minden kollégának, diákunknak és családjaiknak az új esztendőben!

KARÁCSONY
Juhász Gyula: Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Köszönet az adakozóknak
Nagyon sok jóérzésű ember hálás a sorsnak, hogy családja, szerettei, munkája, lakhelye lehet, és ilyenkor, karácsonykor, gondol a hátrányos helyzetű családokra, gyerekekre, akik nem tehetnek róla, hogy önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek.
Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki segített a karácsonyi vásáron munkával vagy pénzadománnyal a hátrányos helyzetű tanulóink sorsán, mindenkinek, aki a kétszáz Nyilas Misi-csomag közül egyet is készített, a Vianoce deťom zo sociálne slabších rodín zo Senca csoportnak (Oros Zsuzsa koordinálásában), akik hat gyermek karácsonyát tették ajándékokkal szebbé, valamint Takács úrnak és pán Majerskýnak az élelmiszert tartalmazó csomagokért....egy nagymama pedig száz euróval segítette az egyik családunkat...
Megjelent a 2019-es iskolanaptár
Iskolánk titkárságán megvásárolható a Molnár Enikő tanító néni által szerkesztett 2019-es iskolanaptár, tanulóink rajzaival és verseivel. Az ár 4 euró, kettő vagy több naptár együttes megvásárlása esetén mindössze 3 euró. A kiadást az ORFLEX támogatta, köszönet Oros Zsuzsának!!!
Menü: