Főoldal - Hlavná stránka
SZÍNHÁZLÁTOGATÁS
Május 18-án a bérletesek megtekintették Komáromban Mikszáth Kálmán: A különös házasság c. művének feldolgozását, Bárdos Judit szereplésével, ezzel együtt idén három előadáson vettek részt: 2x Komáromban, 1x Győrben, mindegyik örök élmény marad.
A 2015/16-os tanévre is meghirdetjük a színházbérletet, melyre június végéig lehet bejelenteni az osztályfőnököknél a 4.-8. osztályos tanulókat. Az ár változatlan: 45 euró.
Tehetségnapok
New photos were added to the album Tehetségnapok.
Tehetségnapok: Galánta, Nyitra, Nagyszombat
Takács Róbert tanító bácsi és Matus Mónika igazgató néni vezetésével Rovensky Emma, Tomovics Erika, Zeman Tamás és Vitálos Roland vett részt a kétnapos tehetségnapok rendezvényen. Erika pénteken bemutatta a rétei református hitközséget, majd a tanulók jomiliztak, szombaton meglátogatták Nyitra és Nagyszombat magyar vonatkozású történelmi emlékhelyeit. Sok barátság született, főleg a zalabériekkel.
NYÍLT NAP A 4. OSZTÁLYBAN
Iskolánk nyílt napot tart Klenovics Éva tanító néni vezetésével a 4. osztályban pénteken, május 22-én, melynek során a szülők, nagyszülők betekintést nyerhetnek a tanítási folyamatba:
1. óra szlovák nyelv
2.óra matematika
3. óra magyar nyelv
4. óra honismeret
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Virágültetés
Hála Pudmericky anyukának, az udvar ismát szebb lett jópár virággal, köszönjük szépen!!! album Virágültetés.
A gimisek ballagása
Aki meg szeretné tisztelni a ballagó gimnazistákat egy szál virággal, pénteken délelőtt fél 11 körül megteheti, hiszen ellátogatnak egykori alma materükbe, iskolánkba is.
Volt diákjaink: Lakatoš Naďa, Csuka Nóra, Szitka Péter, Mókos Patrícia, Simondel Róbert,Bors Marianna, Gujber Gabriella, Izsák Karin, Kovaľ András, Mészáros Bianka, Neszméry Előd, Sándor Judit
Tehetségnapok
A galántai Tehetségnapokon a szlovákiai Tehetségpontok iskoláin kívül a zalabéri és a kőszegi iskolák si részt vesznek. Pénteken, május 15-én, Takács Róbert tanító bácsi vezetésével Strešňák Adél, Tomovič Erika, Vitálos Roland és Zeman Tamás képviseli az iskolánkat, szombaton Matus Mónika igazgató néni vezetésével hozzájuk csatlakozik még Rovensky Emma is. A szakmai prezentációt Erika tartja majd a rétei hitközség bemutatásával, szombaton Nyitra, Nagyszombat meglátogatása vár ránk.
www.magyariskola.sk
Iskolánkban eddig 121 aláírás gyűlt össze a petíció támogatására, Hegysúr küldött 30-at, Réte pedig 13-at.
Aki még nem írta alá, s egyetértve aláírná, péntekig a titkárságon megteheti minden nap fél nyolctól háromig.
A Tesztelés 9 eredményei
Megérkeztek a Tesztelés 9 eredményei:
két tanulónk száz százalékos tesztet írt: Simon Dóri szlovákból, Takács Péter matemtikából,
három tanulónknak nem kell felvételiznie, mivel mindhárom tantárgyból 90 százalék fölött teljesített: Vincze Veronika, Vojtek Lili, Ovári Dávid, ők a szlovákiai kilencedikesek 3,2%-ba tartoznak, akik nem felvételiznek kiváló eredményeik miatt (1305 a 40880-ból).
Játszóház
Május 7-én játszóház Kožíkné Kopócs Éva vezetésével.
Menü: