Főoldal - Hlavná stránka
Laboratórium
Végre elkészült a természettudományi szaktantermünk. Köszönet a Bethlen Gábor Alapnak, mely 2380.-euróval támogatta a projektet, a szülői szövetségnek a 2 százalék adóból fizetett 1000.-eurós támogatásért, Pósa Lajos úrnak az interaktív tábláért. Az új, higiénikus padlóburkolat a tornaterembérletből készült.
Hagyományos karácsonyi gyűjtésünk a rászorulóknak
Idén is folytatódik hagyományos karácsonyi gyűjtésünk, melyet három éve Böjte Csaba atyának adtunk át, ágyak vásárlása céljából a Szent Katalin Otthonba, két éve a kárpátaljai árvaháznak Puss atyán keresztül, az állami árvaházakból kiemelt magyar árva gyerekekek családokban való felnevelése céljából, tavaly elhunyt egykori Csemadok –elnökünk családjának gyűjtöttünk, idén pedig a szenci alapiskola szegény sorsú gyerekeinek. Ne legyen közhelyszerűen igaz, hogy könnyebben adunk –nyújtunk támogatást idegeneknek, mint a sajátjainknak. Mi hiszünk benne, hogy soha nem a gyerek tehet róla, ha nincs napi egyszer meleg ennivalója, nincs télvíz idején csizmája, kabátja, ha becsorog a víz a szobája ablakán. Az összegyűlt támogatást ugyanis erre fogjuk fordítani, nem adunk a szülőnek készpénzt, a gyerekeknek segítünk majd, hogy könnyebb és biztonságosabb legyen az életük. Hogy tudják és érezzék,
Tutenhamon kiállítás
New photos were added to the album Tutenhamon kiállítás.
TUTENHAMON
.jpg)
Köszönet Bögi Mártának és a Szenc és Vidéke Társulásnak a kirándulásért.
http://www.szenc.sk/hu/Mult-esemenyek/2014/45-Szenci-Molnar-Albert-Napok-zarounnepseg.alej
http://www.szenc.sk/hu/Mult-esemenyek/2014/45-Szenci-Molnar-Albert-Napok-zarounnepseg.alej
Képek a Szenczi Molnár Albert Napok záróünnepségéről
Szülői értekezlet a továbbtanulásról
Hétfőn, november 10-én 17 órai kezdettel szülői értekezlet lesz a kilencedikesek szüleinek hagyományosan a továbbtanulásról.
Bárdos Judit filmje a szenci moziban
November 10-én, hétfőn 18 órai kezdettel a szenci moziban vetítik a V tichu /Csendben/ című filmet, amelyet az idei Karlovy Vary-i filmfesztiválon mutattak be versenyen kívül, azóta megjárta a szöuli, illetve a thessaloniki filmfesztivált, s több más neves európai és amerikai fesztiválra is meghívást kapott.
Egy rövid ismertetés:
Csendben – Bárdos Judittal
Egy egészen formabontó film, ugyanis egyetlen egy párbeszéd sem hangzik el benne, a történet csak a szereplők belső monológjaiból bontakozik ki előttünk. Négy zsidó művész története, akinek a fasizmus és a holokauszt durván beleavatkozott az életébe.
Zdeněk Jirásky filmjében Bárdos Judit alakítja Edith Kraus zongoristát, aki a koncentrációs tábort túlélve később Tel Avivban lett tanár a School of Music-on. Rajta kívül bepillantást nyerhetünk Alica Flachová balett-táncosnő életébe, aki a háború utá a Szlovák Nemzeti Színház prí
Tutenhamon-kiállítás
November 10-én iskolánk 60 tanulója (5.,6.,7.o.) megtekinti a Szenc és Vidéke Alap számára beadott 2% adóból Pozsonyban a Tutenhamon c. vándorkiállítást . A kirándulás teljes ára 14 euró/fő, a tanulói hozzájárulás mindössze 2 euró.
A Szenczi Molnár Albert Napok záróünnepsége
A XLV. Szenczi Molnár Albert Napok zárórendezvénye november 8-án lesz.
14:30-kor Bárdos Gyula vezetésével emlékülés, előadók:Pomogáts Béla és Kovács László
16:30-kor iskolánk előcsarnokában: irodalmi összeállítás Rakyta Gabriella rendezésében, majd Vojtek László ünnepi beszéde, végül koszorúzás
Menü:
