Iskolánk ünnepélyes tanévnyitóján vendégül láttuk
- Szenc város képviseletében Klenovics Gábor polgármesteri megbízottat
- városi képviselőinket: Németh Gabriellát és Galambos Rudolfot
- megyei képviselőnket: Neszméri Tündét
- iskolatanácsunk tagját, az iskolánkat támogató Rákóczi Szövetség szenci képviselőjét,
Duray Rezsőt
- Zácsik Janka nénit, a szülői szövetség elnökét
- a szenci hírportál nevében Agárdy Gábort
A polgármester úr és az alpolgármester úr is felkereste iskolánkat, virággal kedveskedve az igazgatónőnek.
Köszöntöttük az elősöket, az ötödikeseket és a kilencedikeseket.
"Mi történt iskolánkban nyáron? Kifestettünk 5 tantermet, a 6.A és a 9.A eredeti
fapadlóját felújíttattuk, kérlek, vigyázzatok rá nagyon, új padokat kaptak az új
ötödikesek, Csilla tanító néni és Pista tanító bácsi osztálya felköltözött a második
emeletre, mivel az idei tanévtől véglegesen megszűntek az önálló napközik. A
szélviharban kitört csörgőfa helyére egy tulipánfa került. A legnagyobb újdonság
azonban az, hogy kibővült az iskolai étkezde, amit elősorban Mihálek Karin apukájának
és a Straňák házaspárnak köszönök, akik ingyen készítették el a terveket tavaly, illetve
Klenovics Gábornak, képviselőinknek a támogatást és a városnak, hogy finanszírozták a
nagy befektetést, így mintegy 200 ezer euróért a duplájára nőtt az ebédlő területe. Ezzel
természetesen az is jár, hogy megszűnt a kivételünk a törvényben előírt kötelező
ebédszünet módosítása kapcsán, így új csengetési renddel kezdjük a tanévet. Az
iskolabusz Boldogfa község polgármesterének és a Rákóczi Szövetségnek hála idén is
működik.
Az órarend megtekinthető a honlapon, idéntől kizárólag csak az edupage-en keresztül
kommunikálhatunk hivatalosan.
Osztályfőnökeitek, a takarító nénik, a gondnok bácsi és az étkezde személyzete
rengeteget dolgozott a nyár folyamán a rettentő melegben, hogy az iskola szépen
megújulva, tisztán fogadjon benneteket, ezért kérlek benneteket, idén kiemelten
figyeljetek oda, hogy még véletlenül sem szemeteljetek, illetve helyesen osztályozzátok
a szemetet a tantermeitekben.
Mi vár ránk idén? Egy nagyon mozgalmas tanév: iskolánk szervezi a TUDOK felvidéki
országos konferenciáját decemberben, idén 90 éves az iskolánk épülete, amit egy
munkafüzettel és egy kiállítással ünneplünk majd meg, illetve idén mi szervezzük
Pozsony megye regionális pedagógustalálkozóját márciusban.
Nem minden iskolatársatok örülhet felhőtlenül az iskolának, egy anyuka halála és egy
komoly betegség beárnyékolja iskolatársaitok életét, segítsetek nekik, tegyetek meg
mindent, hogy könnyebbek legyenek az iskolás napjaik.
Gabriel García Márquez szerint „az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire
visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.”
Kívánok nektek nagyon sok élményt, érdeklődő tanulást, kíváncsiságot, hogy legyen mire
visszaemlékeznetek!"