Köszönjük Tomi bácsinak, Éva néninek és Eni tanító néninek a bejárati húsvéti dekorációt!

Köszönjük Tomi bácsinak, Éva néninek és Eni tanító néninek a bejárati húsvéti dekorációt!


Kiváló szakmai eredményeiért, a gyerekekkel elért versenyeredményekért, a diákönkormányzat vezetéséért és a
Tátika bábcsoportban végzett munkájáért MOLNÁR ENIKŐ tanító néni városi pedagógusdíjban részesült.
Sok szeretettel gratulálunk a megérdemelt elismeréshez!

A fizika olimpiász március 13-án megrendezett járási fordulóján két tanulónk képviselte iskolánkat. A ma megérkezett eredmények szerint mindketten sikeres megoldók lettek.
Az E kategóriában (kilencedikesek) Sándor Ádám 1. helyezést ért el, továbbjutva a kerületi fordulóba.
Az F kategóriában (nyolcadikosok) Simon Dániel 2. helyezést ért el, hetedikesként. Felkészítőjük Simon Bence tanító bácsi.
Mindkettőjöknek gratulálunk!
Megnyílt az elektronikus beiratkozási lehetőség a honlapunkon, aki így szeretné, kitöltheti előre.
2024. március 20-án matematikából és magyar nyelv és irodalomból, 21-én szlovák nyelvből írnak országos tesztelést kilencedikes diákjaink. Aki 90 százalék felett teljesít mindhárom tantárgyból, mentesül a felvételi alól. Mivel minden pont számít a felvételinél, sok sikert kívánunk!
A Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatósága igazgatói szabadot rendel el:
1. 2024. március 20-ra az 5-8. évfolyamnak, a kilencedikesek tesztelése idejére
2. 2024. március 27-re, a regionális pedagógusnap idejére az egész iskolának.
Mindkét igazgatói szabadoról időben értesítettük a szülőket az edupage oldalon és a szülői értekezleten keresztül. Megértésüket köszönjük!


Iskolánk hetedikes és nyolcadikos diákjainak a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza történész adott elő, aki a 2023. november 30-án megjelent, A Szent Korona magyarországi kalandjai (1301–2001) című tanulmánykötet kapcsán nemzeti ereklyénk sok száz éves történetét mutatta be. Köszönjük a SZVM szervezését!




Vincze Cs. tanító néni képei
Diákparlamentünk idén is feldíszítette az osztályajtókat március 15. alkalmából.

Nemzeti ünnepünket, március 15-ét különlegesen ünnepelte iskolánk - előbb az alsó tagozatosok osztályfőnökeikel közösen készültek az ünnepre, majd együtt meglátogatták a Kisfaludy-sírokat, ahol elénekelték a korabeli dalokat, a negyedikesek elszavalták a Nemzeti dalt, majd mécsest gyújtottak a nemzetőrünk sírjánál. A felső tagozatos tanulóink a magyar középiskolánkkal közösen a Most vagy soha! c. film vetítésén vettek részt, majd Sándor Zoltán középiskolai tanár úr ünnepi beszédét követően megkoszorúzták Kisfaludy István nemzetőr sírját, elénekelték közösen a magyar Himnuszt, és elhelyezték a megemlékezés mécseseit a síremlékeknél. Megható volt látni a rengeteg magyar fiatalt a magyar és a felvidéki lobogóval büszkén vonulva végig egész városon...
Eközben kilencedikeseink Takács Róbert tanító bácsival és Szabó Krisztina tanító nénivel a Rákóczi Szövetség meghívására a budapesti központi ünnepségek résztvevői lehettek!
Iskolánk vezetősége és pedagógusai természetesen - mint minden évben - idén is részt vettek a pozsonyi koszorúzási ünnepségen.
Az iskolai szavalóverseny eredménye:
VERS
1. kategória:
1. hely. Klein Viktória, Takács Róbert
2. hely. Fülöp Sára, Herics Dorka
3. hely: Németh Gábor, Horváth Nikola, Vincze László
2. kategória:
1. hely: Németh Laura, Moore Timár
2. hely: Bogár Dominik, Árva Dávid, Varga Bernadett
3. hely: Ševčík Sebastian, Árva Lucia
automatikus továbbjutó a tavalyi országos döntő résztvevője, Sándor Anna
különdíj: Bertok Viktória, Matus Rebeka
3. kategória:
1. hely: Popálená Stella, Šillo Simon
2. hely: Turcsányi Cynthia, Ötvös Dávid, Gaučík Dávid
3.hely: Botló László Marcell, Olgyay Emma, Neszméry Pál
automatikus továbbjutó a tavalyi országos döntő résztvevőjeként Klenovics Anna és Moore Dominik
PRÓZA:
1. kategória:
1. hely. Matus Dóra, Klenovics Márk
2. hely. Boros Dániel
3. hely: Simon Sára
automatikus továbbjutó a tavalyi országos döntő résztvevője, Šillo Mária
2. kategória:
1. hely: Szalay Csenge, Gaučík Rebeka
2. hely: Veress Sára Anna, Bogár Bence
3. hely: Matus Szabolcs
automatikus továbbjutó a tavalyi országos döntő résztvevőjeként Kovács Szabina
3. kategória:
1. hely: Fülöp Tamara
2. hely: Bertok Natália
3.hely: Szitka Lea, Lipka Hanna
különdíj: Časný Veronika
Köszönjük Kögler Kati néninek, hogy vállalta a zsűrizést, valamint köszönet Gujber Zsuzsanna tanító néninek is a neház döntésekért!
A díjakat - a jutalomkönyveket- a szülői szövetség finanszírozta, köszönjük!
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja által szervezett Felesleges?! c. rajzpályázaton
Szabó Eszter ötödikes tanulónk 2.helyezést
Kögler Bianka 4.A osztályos tanulónk 3. helyezést
szerzett. Gratulálunk!
A Rákóczi Szövetség meghívására idén iskolánk kilencedikes tanulói
Szabó Krisztina tanító néni és Takács Róbert tanító bácsi
kíséretében Budapesten ünneplik
március 15-ét.
Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek, hogy gondolt iskolánkra!

A Vekker Műhely segítségével március 12-én, kedden ismét érzékenyítő előadásokat tartunk a 7-9. évfolyam diákjai részére, mégpedig két Sziget előadást a kirekesztésről: https://vekkermuhely.com/portfolio-item/sziget/ és egy Életjáték c. előadást a virtuális lét veszélyeiről: https://vekkermuhely.com/portfolio-item/eletjatek/
Foglalkozásvezető:Kálócz László és Czuczor Nóra. Kísérő,megfigyelő: Németh Orsolya.
Az előadásokat az adókból befolyt összegből fedezzük.
Hlaváč Beatrix tanító néni vezetésével négy napos tavaszi programozó táborban vehettek részt diákjaink a tavaszi szünetben, értelmesen és hasznosan kihasználva szabadidejüket és a High-Tech terem adta lehetőségeket. Két nap Tóth Katalin tanító néni, két napon Takács Róbert tanító bácsi is erősítette a csapatot. A hét folyamán saját járműveket építettek diákjaink, amelyeket akadálypályán próbáltak ki, robotautókat programoztak, mélygarázskapu-szenzorokat programoztak nyitásra/zárásra... Köszönet pedagógusainknak, gratulálunk a sikeres héthez!
Holnaptól tavaszi szünet a diákoknak, pedagógusaink a jövő hétfőn még kötelező aktualizációs képzésen vesznek részt, néhányan tábort vezetnek, a nem pedagógus alkalmazottak pedig szerdáig fertőtlenítenek, takarítanak az iskolában. Mindenki töltődjék fel, pihenje ki magát, a március-április tele programmal vár ránk a visszetérésünk után!

A Szép magyar beszéd verseny összevont járási/kerületi fordulóján Pozsonypüspökin iskolánkat négy tanuló képviselte. Veress Sára Anna, Kovács Szabina, Sándor Laura és Simon Anna Mária. Közülük ketten jutottak az országos döntőbe Kassára:
- az első kategóriában 2.helyen végzett Kovács Szabina 5.A
- a második kategóriában 1.helyen végzett Sándor Laura 9.A
Anna és Anna Mária is kiváló teljesítményt nyújtott. Valamennyiüknek gratulálunk, és sok sikert kívánunk a kassai országos döntőhöz!


Az Expert geniality show elnevezésű versenyre Gujber Zsuzsanna tanító néni által benevezett 11 tanulónkból 6-an kerültek be több száz versenyzőből a legjobb 25 % közé. Egy tanulónk TOP Expert helyezést ért el, vagyis mindkét választott témakörben a legjobbak között szerepelt. Gratulálunk!
TOP Expert:
Moore Dominik (Expert 7)
- 1. témakör: Do you speak English? – 3. hely
- 2. témakör: Tajomstvá prírody – 24. hely
- összesített 21. hely
Expert:
Bognár Máté (Expert 7)
- Tajomstvá prírody – 15. hely
Chválová Tamara (Expert 8)
- Do you speak English? – 77. hely
Popálená Stella (Expert 8)
- Do you speak English? – 141. hely
Sándor Ádám (Expert 9)
- Do you speak English? – 64. hely
Litkei András Solt (Expert 9)
- Do you speak English? – 101. hely
Sítanfolyam 2024 – Elszámolás
Bevétel : 45x290€ 13 050 €
Kiadások :
Faktúrák – (szállás, étkezés,
autóbusz) 2 850 €
6 694 €
Felvonók 2 079 €
Felvonók visszajáró
(aznap nem síelőknek) 54 €
Banki költség 6 €
__________________
Maradt : 1 367 €
Visszajáró 1 diák részére 30 € + 0,30 cent - osztálypénztár
Powered by aSc EduPage