Kérem, alaposan tanulmányozzák át a júniusi működési rendet:Dodatok(1).pdf
Érkezés: 7:00-7:45 között, szülővel vagy egy háztartásban élő felnőttel, első nap le kell adni az aláírt nyilatkozatot, hozni kell egy pót maszkot, valamint papírzsebkendőt magukkal. A nyilatkozat megtalálható a fenti pdf dokumentumban.
Az ügyelő megméri a diák testhőmérsékletét, ha ez 37,5 C alatt van, beléphet az iskolába.
Ha napközben a diák rosszul lesz, vagy a koronavírus jeleit mutatja, azonnal elkülönítjük, értesítjük a szülőt, aki haladéktalanul jön a gyermekéért.
A diákok csoportokba vannak osztva, mindegyiknek egész hétre egyetlen pedagógusa lesz. Csere csak hetenként lehetséges.
Gyakran szellőztetünk, minden higiéniai feltételt betartunk, sokat lesznek a gyerkek a szabadban. Az osztályban nem kell szájmaszkot használniuk a saját csoportukkal való közös tevékenység során.
A fenti pdf dokumentum tartalmazza a hazaviteli időt is azoknál, akik nem maradnak a napközi végéig, mert nem ebédelnek az iskolában, illetve nem jártnak napközibe. A hazamenetel szintén a tanulóval közös háztartásban élő személlyel valósulhat meg.
A távoktatás az alsó fokon /1-4.évf./ az órák online közvetítésével valósul meg 8:00-8:45 és 10:00-10:45 között, aza pedagógus, aki képes lesz rá, a munkalapokat is elküldheti az otthon maradottaknak.
Az 5-9.évfolyam számára a távoktatás változatlan.