Iskolánk hagyományos papírgyűjtése október 11-én és 12-én lesz az iskolaudvaron. Minden kedves szülőnek, iskolabarátnak előre köszönjük a hozott papírt! Sajnos, kartont idén sem lehet hozni, megértésüket köszönjük.

Iskolánk hagyományos papírgyűjtése október 11-én és 12-én lesz az iskolaudvaron. Minden kedves szülőnek, iskolabarátnak előre köszönjük a hozott papírt! Sajnos, kartont idén sem lehet hozni, megértésüket köszönjük.

Isklánk valamennyi pedagógusa részt vett idén is a Szenczi Molnár Albert Napok ünnepélyes megnyitó koszorúzásán, 2018. október 5-án Sz.M.Albert szobránál. Évről évre egyre több diák és szülő is fontosnak érzi, hogy megmutassuk, vagyunk, itthon vagyunk, és fontos számunkra a magyar kultúra.
Új fényképek a Megemlékezés az aradi vértanúkról albumban: hatodikosaink Takács tanító bácsi vezetésével nagyon szép műsorral emlékeztek meg az aradi vértanúkról.
Új fényképek a Az őszi hangulat értékelése albumban
Értékeltük az őszi hangulat alkotásait: idén nem volt nehéz dolga a három tagú tanári és a három tagú diákzsűrinek, mindkét csapat egyértelműen ugyanazokra a kiemelkedő alakotásokra szavazott. A többi pedig valamennyi csodálatos volt! Mindenki nagyon szépet alkotott, hála a sok szülőnek, de hiszen ez a cél, a közös családi tevékenység. Gratulálunk a legjobbaknak: Botta Tamás az osztállyal, Ševčík Sebi a papagájokkal, Sándor Ádám a repülőtérrel, Šillo Simi a bárkával. Második lett Hideghéty Ádám, Klenovics Stella, Mihálek Karin, Bohony Debora és Hanko Iván. A napköziek versenyét az első napi nyerte!
Szeptember 26-án zajlott a hagyományos szenci futás az egészségért elnevezésű sportverseny, melyen Zajac Tamás 7.osztályos tanulónk első helyezést ért el. Algayer Mia második lett. Gratulálunk!
Szeptember 27-én, 18:00 órai kezdettel lesz a szülői tanács ülése a földszinti 5.A osztály termében.
Új fényképek a Őszi hangulat albumban: csodálatos munkák készültek!
Szeptember 24-én, hétfőn fellépett iskolánk diáksága előtt csodálatos verbunkos műsorával az Ifjú Szívek.
Szeptember 23-án 18 órakor lesz iskolánkban a Hummel zenéje mellett, Jitka Bezúrová festőművész irányításával létrejött gyerekmunkák bemutatója, valamint a Hummelról szóló vándorkiállítás megnyitója.
Új fényképek a Európai Mobilitás Napja albumban
Mi iskolánk is bekapcsolódik az ,,Európai mobilitás hetébe. Szerdán, 2018.09.19 – én, ha lehet, jöjjenek a diákok iskolába alternatív közlekedési eszközökön (roller, kerékpár, a felső tagozat görkorcsolyát is hozhat), majd a 4. órán kimegyünk a gyerekekkel egy rövid ,,versenyre,,. Minden diák jutalomban részesül. Akinek nincs lehetősége, gyalogosan teszi meg a kijelölt távot. A főszervező Hlaváč Beatrix tanító néni.
Iskolánk diákjai Molnár Enikő és Sándor Erika tanító nénik vezetésével rengeteg rajzot is készítettek a rajzversenyre, a legjobbakat szakértő zsűri választotta ki. Díjazott lett: Bognár Máté, Algayer Leó, Botló Marcell, Susla Szandra. GRATULÁLUNK!
Új fényképek a Rajzműhely Jitka Bezúrová festőnővel albumban
Az Európai Kulturális Örökség napjai alkalmából iskolánk 15 diákja vett részt Molnár Enikő tanító néni vezetésével egy festő workshopon. A kiállítás megnyitójára Dallamokkal és színekkel Hummel nyomában címmel 2018. szeptember 23-án kerül sor 18 órai kezdettel iskolánkban.
Új fényképek a Családi délután albumban
Mindenkinek köszönet a csodás délutánért: Gál Tamásnak, Csikmák Mónikának és a Libertaténak, Szarka Tamásnak, a Tindiának, az ovinak és a giminek, a Gombocskának, a Ringatónak, Murányi Veronikának, a nézőknek Nagyfödémestől Nagymagyarig, Pozsonytól Félig...
Értesítjük, hogy a „Szülőföldön magyarul” program keretében a 2017/2018-as tanévre diákjaik nevére benyújtott nevelési, oktatási, valamint tankönyv – és taneszköz igényléseket a Bethlen Gábor Alap Bizottsága elfogadta és a 64/2018. számú bizottsági határozat alapján támogatásban részesítette.
Az OTP szeptember 17-én kezdi utalni a támogatásokat. Az OTP számlával rendelkező pályázók számláikra kapják meg támogatást.
Aki még nem rendelkezik OTP számlával, az szintén e pénzintézet fiókjaiban juthat a megítélt pénzhez – készpénzben, december 31-éig. A nevelési – oktatási támogatás összege az idén 70, a hallgatói támogatásé 10 euró fejenként.
Új fényképek a Életmentés a Vöröskereszttel az ember-és természetvédelmi napon albumban
Új fényképek a A karneváli győztesek kirándulása Nagyborsán albumban
Tisztelt Szülők!
Iskolánk vezetősége kérvénnyel és panasszal fordult az autóbusz-üzemeltető társasághoz, mivel az új közlekedési időpontok megváltoztatásakor figyelmbe sem vették iskolánk csengetési rendjét. Kértük, legalább 5 perccel tegyék későbbre a falvakba járó autóbuszok indulási idejét. Figyelmeztettük az Oktatási Minisztériumot is arra a gyakorlatra, hogy a társaságok nem egyeztetnek az iskolákkal. Várjuk a Slovaklines és a minisztérium válaszát. Mindenesetre az alapiskola nem ugrálhat a busztársaságok kénye-kedve szerint, és nem lehetséges, hogy minden tavasszal és ősszel tanulók tömegei vándoroljanak aszerint, ahogyan a buszok indulnak, ezért kérjük a kedves szülőket, ne az iskolához, hanem a busztársasághoz forduljanak szóbeli és írásos panaszaikkal és kérelmeikkel, hiszen ők határozzák meg a menetrendet. Iskolánk pedagógusai nem vállalhatják azt a felelősséget, hogy a tanulók iskolaidő alatti, iskolán kívüli közlekedéséért feleljenek, viszont a felelősség a tanuló teljes iskolai idő alatti biztonságáért őket terheli. Reméljük, hogy amennyiben látják a busztársaságok, mennyi gondot és problémát okoztak mennyire sok embernek és családnak, hajlandóak lesznek a menetrend módosítására. Köszönjük a megértésüket és a segítségüket!
Új fényképek a A Gombocska a Felvidéki Családok Fesztiválján Mosonmagyaróváron albumban
Powered by aSc EduPage