Figyelmeztetjük a Tisztelt Szülőket, hogy a városi rendelet értelmében 2018. december 12-vel lezárják az iskolai számlákat, ezért addig szíveskedjenek mind az ebéd-, mind a napközi-elmaradásukat felfizetni, ellenkező esetben a bank visszautalja a pénzt, Önök pedig mínuszba kerülnek az elszámolásban. Megértésüket köszöni az iskola vezetősége és ekonómusa
Újdonságok
Figyelem!Számlazárás!
Csokoládé minden mennyiségben...
Karácsonyi vásárunk
Új fényképek a Karácsonyi vásárunk albumban
47Köszönjük iskolánk pedagógusainak, a tanulóinknak, a szülőknek és a látogatóknak a kivételesen jó hangulatúra sikerült karácsonyi vásárunkat! Köszönet Veronikának és Boginak, valamint a ovinak, hogy színesebbé tették a délutánt!
Hátrányos helyzetű tanulóink számára kerek 400 euró gyűlt össze, ebből pályáznak majd az osztályfőnökök, ha látják, hogy valamire a tanulóiknak szüksége van.
KARÁCSONYI VÁSÁR
Iskolánk hagyományos karácsonyi vására idén 2018. december 7-én, pénteken lesz 15 órai kezdettel kis műsorral és könyvbemutatóval a színházteremben, majd folytatódik az alsósok folyosóján. A szokásokhoz híven a bevétel fele a szerény körülmények között élő tanulóink megsegítését szolgáló gyűjtési alapba kerül, a másik fele az árusítóé. A vásáron bemutatjuk iskolánk III. helytörténeti könyvét is, melyet a helyszínen 5 euróért lehet megvásárolni. Iskolanaptárunk ára 4 euró. Mindenkit nagy szeretettel várunk! A vásár nyilvános rendezvény.
Miklós iskolánkban
Gombocskánk a Kalákával és a mosoni Piarista Iskolával
Új fényképek a Gombocskánk a Kalákával és a mosoni Piarista Iskolával albumban
117Felemelő, fantasztikus élményben volt része mindenkinek, aki részt vett a Gombocska mosonmagyaróvári koncertjén Tóth Katalin karvezető vezetésével a Piarista Iskolával és a Kalákával... az Advent igazi, gyermeki várakozással teli hangulatát hozta el a csodálatos koncert. Hálásan köszönjük a Piarista Iskola vezetőségének és énekkarának /különösen Barth Juditnak/ a lehetőséget.
Adventi koszorúnk
Rebeka tanító néni, Éva portás néni és Tomi bácsi alkotása díszíti az első udvart az Advent során...
Advent az iskolánkban
Csodálatos karácsonyfánkért hála illeti a hegysúri Baricza családot, köszönjük szépen!
Lassan befejeződik az ötödikesek úszótanfolyama
Új fényképek a Lassan befejeződik az ötödikesek úszótanfolyama albumban
1
Kaláka és Gombocska
A járási hivatal rajzversenye- Karkes Vivien
Új fényképek a A járási hivatal rajzversenye- Karkes Vivien albumban
11A másodikos Karkes Vivien 3.díjat hozott a járási hivatal rajzversenyéről - VI. ročník výtvarnej súťaže " Ochranárik čísla tiesňového volania 112 a civilnej ochrany", szerettel gratulálunk!
TALK TALK
Iskolánk idén is megszerevezi a Talk Talk elnevezésű egyhetes, napi hat angol órából álló nyelvtanfolyamát a felső tagozatos diákok részére.
A tanfolyam december 10.-14. között valósul meg, napi hat órában, nagy-britanniai vendégtanárokkal. A tanfolyam ára 40 euró, melyet Jakubecz tanító bácsinak kell befizetni november 27-ig. Az aznapi anyagot a diákok önállóan pótolják.
Korpás Lilla első lett a TUDOK felvidéki döntőjén
Korpás Lilla nyelvészeti munkájával első lett a TUDOK felvidéki döntőjén, így iskolánkat és az egész Felvidéket képviseli a TUDOK szentesi döntőjén március végén. Gratulálunk neki és felkészítőjenek, Tóth Katalin tanító néninek!
Az ördög tolla - Bárdos Judit a szenci moziban
Új filmben Bárdos Judit
November 30-án és december 1-jén, 18 órakor vetítik a szenci moziban Az ördög tolla /Čertí brko, Čertovské pero/ című mesefilmet, amelynek női főszereplője Bárdos Judit. Apját, a fogadóst a közelmúltban elhunyt Marián Geišberg alakítja. A cseh-szlovák kooprodukcióban készült film poénjai főleg a felnőtt nézőket szólítják meg. További szereplők: Ján Cina, Ondřej Vetchý, Lukáš Latinák. Jó kis mozi! Pozsonyban napközben a szlovák szinkronnal készült verziót, esténként az eredeti cseh változatot vetítik. Még egy érdekesség: a film izgalmas látványvilágát Boráros Henrik /a Boráros Imre-Petrécs Anna színészházaspár Prágában élő, Európai Filmdíjjal kitüntetett fia/ tervezte. Jó szórakozást!
Fotók:
https://www.google.com/search?q=%C4%8Dert%C3%AD+brko+fotografie&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&
ved=2ahUKEwjNx8ff1fveAhWwz4UKHVXXDcQQsAR6BAgGEAE&biw=1536&bih=721#imgrc=AaZ_vc42-DpJFM:
videók:
https://www.youtube.com/watch?v=dZD9sP-HVvA
https://www.youtube.com/watch?v=Zoamf7DPxVw
Járási első hely
Elsők lettek lányaink a járási florball versenyen!!!!!Gratulálunk!
Nyilas Misi karácsonya
A Gombocska fellépése a Kalákával
Ismét felejthetetlen koncertre készül a Gombocska énekkar: december 5-én 18 órától fellép a Kaláka együttessel Mosonmagyaróváron a mosonmagyaróvári énekkar szervezésében.
November 29. áramszünet
A Nyugat-szlovákiai Energetikai Vállalat tegnap értesített minket, hogy november 29-én nem lesz áram. A tanítás nem szűnik meg, a körülményeknek megfelelően tanítunk.
BAMBI
Iskolánk alsó tagozatos és ötödikes diákjai szerdán, november 28-án utaznak a mesebérlettel Komáromba, a Bambi c.előadásra. Indulás 9 órakor, érkezés kb 14 órakor.
Tavaszi szél vizet áraszt
Moore Emília és Oravec Veronika szombaton részt vett a Tavaszi szél vizet áraszt elnevezésű népdalversenyen, amelyre Méry Bea ovis igazgató néni készítette fel őket, és amelyen bronz sávos besorolást szereztek. Gratulálunk!
News archive