Új fényképek a Az ovisok látogatása Andi óvó nénivel albumban
Újdonságok
Az ovisok látogatása Andi óvó nénivel
- 11
Évszázadok öröksége
Iskolánk nyolcadik osztályos tanulói: Fülöp Gábor, Vojtek Márton, Zajac Tamás vettek részt az Évszázadok öröksége elnevezésű , a magyar Oktatási Hivatal által szervezett versenyen, melynek témája idén a reformkor volt. Az első forduló online zajlott, hétfő délután, másfél órán keresztül
Együttműködési megállapodás
Iskolánk együttműködési megállapodást kötött a mosoni Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvodával, Zsódi Viktor igazgató úr képvisletében, aki 2020. február 11-én iskolánkba látogatott. Partneriskolaként részt veszünk egymás kulturális és sportrendezvényein, valamint a nemzeti ünnepeinken, emléknapjainkon szervezett ünnepségeken, ezzel is erősítve az ünnepi megemlékezést.
Köszönjük az Igazgató úr és a piaristák bizalmát, reméljük, képességeinkhez mérten mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az együttműködés gyümölcsöző legyen.
SZÜLŐI ÉRTEKEZLET
A félévet követő konzultációs szülői értekezlet 2020. február 12-én, szerdán lesz 16:00 és 18:00 között.
Versenyre utazás miatt Tóth Katalin tanító néni kedden, 11-én várja az érdeklődőket ugyanúgy 16:00-18:00 óra között. András atyát a paplakban lehet felkeresni.
VIGYÁZAT-HARMADFOKÚ SZÉLLÖKÉSEK
A Szlovák Meteorolóogiai Intézet jelentése alapjén ma délután -2020. február 10.- Szencen harmadfokú széllökések lesznek, esetenként 180 km/ó erősséggel, ezért diákjainkat figyelmeztettük, hogy nem tartózkodhatnak az udvaron.
Opätovné meteorologické výstrahy z dôvodu silného vetra
Vzhľadom na poveternostnú situáciu VYZÝVAME všetkých žiakov, učiteľov
a zamestnancov škôl a školských zariadení, aby sa kvôli silnému vetru nezdržiavali na
školských dvoroch, pod stromami a na priestranstvách !!!
SHMÚ vydal výstrahu TRETIEHO stupňa na 10. 02. 2020 od 12:00 do 18:00.
V okrese Senec sa OJEDINELE očakáva výskyt mimoriadne silného vetra, ktorý dosiahne
krátkodobo (v nárazoch) rýchlosť 29 - 32 m/s (105 - 115 km/h).
Priemerná rýchlosť vetra môže dosiahnuť hodnoty okolo 20 m/s (70 km/h)!
Táto rýchlosť predstavuje veľké nebezpečenstvo pre ľudské aktivity.
Predpokladaná rýchlosť vetra je v danej ročnej dobe a oblasti extrémne vysoká.
Pravdepodobnosť výskytu mimoriadnych škôd a ohrozenia ľudských životov je veľmi vysoká.
SHMÚ vydal výstrahu DRUHÉHO stupňa na:
10. 02. 2020 od 18:00 do 20:00
V okrese Senec sa MIESTAMI očakáva výskyt silného vetra, ktorý dosiahne krátkodobo (v
nárazoch) rýchlosť 23 - 29 m/s (85 - 105 km/h) a priemernú rýchlosť 16 - 20 m/s (60 - 70
km/h).
11. 02. 2020 od 09:00 do 16:00
V okrese Senec sa MIESTAMI očakáva výskyt silného vetra, ktorý dosiahne krátkodobo (v
nárazoch) rýchlosť 23 - 29 m/s (85 - 105 km/h).
Táto rýchlosť predstavuje zvýšené nebezpečenstvo pre ľudské aktivity.
Predpokladaná rýchlosť vetra je v danej ročnej dobe a oblasti nadpriemerná
a pravdepodobnosť spôsobenia škôd je vysoká.Útvar školstva a športu
Sítanfolyam
Köszönjük a kollégéknak, hogy gyermekeink épségben hazatértek a sítanfolyamról, nem történt baleset, a szélvihar ellenére sem, mindenki megtanult síelni is, és élményekkel telve ért haza a sítanfolyam apraja-nagyja.
Upozornenie - Figyelmeztetés
Vzhľadom na poveternostnú situáciu VYZÝVAME všetkých žiakov, učiteľov a zamestnancov škôl a školských zariadení, aby sa kvôli silnému vetru v priebehu dnešného dňa nezdržiavali na školských dvoroch, pod stromami a na priestranstvách !!!
SHMÚ vydal pre dnešok výstrahu DRUHÉHO stupňa s platnosťou od 4.2.2020 10:00 do 5.2.2020 22:00 - V okrese Senec sa MIESTAMI očakáva výskyt silného vetra, ktorý dosiahne priemernú rýchlosť 15 až 17 m/s (55 až 60 km/h) alebo krátkodobo (v nárazoch) rýchlosť 23 - 29 m/s (85 - 105 km/h).
‼️Táto rýchlosť predstavuje zvýšené nebezpečenstvo pre ľudské aktivity. Predpokladaná rýchlosť vetra je v danej ročnej dobe a oblasti nadpriemerná a pravdepodobnosť spôsobenia škôd je vysoká!!
Útvar školstva a športu Senec
Sítanfolyam Nagyboca 2020
Új fényképek a Sítanfolyam Nagyboca 2020 albumban
77
Járd végig! Idén VESZPRÉM
A Határtalanul Magyarországon Járd végig! című projektjében az Emberi Erőforrások Minisztériumától márciusi /16-19./ négy napos kirándulást NYERTÜNK Veszprémbe a hetedikesek részére, teljes ellátással és programmal, 35 fő és 3 kísérő pedagógus részére, melynek során hetedikeseink megnézik majd a veszprémi várnegyedet, a vármúzeumot, a sümegi várat történelmi élményparkkal, íjászattal, pénzverdével, sütőházzal.
SÍKIRÁNDULÁS
Az idei sítanfolyam február 3. és 8. között lesz a Totem panzióban Čertovicán, indulás hétfőn 12:00 órakor az iskola mellől, érkezés szombaton 18:30 körül . 5 pedagógus és egy egészségügyi nővér kíséri a 46 tanulónkat, reméljük, sok hó lesz, mindenki megtanul (még jobban) síelni.
Félévi szünet
A félévi bizonyítványkivonatokat az osztályfőnökök a pénteki utolsó tanítási órán osztják ki, hétfőn, február 3-án félévi szünet lesz.
Felvidéki históriák
Új fényképek a Felvidéki históriák albumban
37Szendi Tünde január 30-án mutatta be iskolánk 5-7. évfolyamos tanulóinak a Felvidéki Históriák elnevezésű, a magyar Honfoglalóhoz hasonló interaktív játékot, mely a Csallóköz és Mátyusföld településeinek történetét, hagyományait, mondáit teszi közkinccsé. Bárki, akit érdekel szűkebb és tágabb régiónk hagyománya, történelme, mondái, regisztrálhat egy emai lcímmel, és kezdődhet a játék: www.historiak.sk
Az ebédeltetés rezsiköltsége
Kérjük a kedves Szülőket, hogy legkésőbb március 10-ig fizessék be az ebédeltetés rezsiköltségét (vagy 18 eurót a január-március, vagy 36 eurót a január - június időszakra.) NE FELEJTSÉK EL a megjegyzésben -poznámka feltüntetni a TANULÓ NEVÉT!!
SK27 0900 0000 0050 7024 3449
VS:032020
KS:0008
Versvándor-Tóth Péter Lóránt
Új fényképek a Versvándor-Tóth Péter Lóránt albumban
11Fekete Irénnek, az SZMPSZ elnökének hála iskolánkba látogatott Tóth Péter Lóránt, a "versvándor", aki gyalog végigjárta Radnóti Miklós utolsó útját Bortól Abdáig. Felejthetetlen előadása mind az alapiskolások, mind a középiskolások számára elérhetővé és emberközelivé tette Radnóti életét, köszönjük!
Iskolánk 2020-as európai kirándulása
Idén iskolánk európai útja München, Legoland, valamint ez a világszép mesekastély: Neuschwanstein és Hohenschwangau ...jelentkezni az osztályfőnököknél lehet. A kirándulás májusban valósul meg, csütörtök-pénteki napon, valószínűleg 28-29-én, BIZTOSAN NEM a Möggyes táncos fesztiváljának a hétvégéjén...
Iskolai tanulmányi kirándulás Németországba
1.nap : indulás a kora hajnali órákban autóbusszal Münchenbe. A város megtekintése: belváros, városháza, harangjáték, Károly kapu, opera, piactér, Frauenkirche, Nymphenburg. Ebéd után LEGOLAND, este vacsora, majd éjszakázás egy gasthofban vagy hostelban.
2.nap : Reggeli után Neuschwanstein várának és Hohenschwangau várának a megtekintése magyar nyelvű idegenvezetéssel, libegő. Érkezés haza a késő esti órákban.
Az ár körülbelül 210 euro, amely tartalmazza a szállást, a vacsorát, a reggelit, a biztosítást, a Legoland-belépőt, a várakba a belépőt és a libegő árát. A kirándulás tervezett időpontja május /csütörtök-péntek/.
Járási angol olimpia
A járási angol olimpián 5.helyet árt el, ezzel sikeres megoldó lett Szőcs Ákos, akinek gratulálunk!
A Gombocska koncertje a Kalákával Mosonmagyaróváron 2019 decemberében
Sítanfolyam-szülői
A sítanfolyamra induló diákok szülei január 23-án, csütörtökön este 18 órakor találkoznak megbeszélésre iskolánk épületében-Hlaváč Beatrix tanító néni vezetésével.
Az ötödikesek teszteredményei
Megérkeztek az ötödikesek teszteredményei, ameleket tanulónként elektronikus formában már az edupage oldalon keresztül kiküldtünk a szülőknek decemberben. Országos viszonylatban matematikából 2,6 százalékkal rosszabbul teljesítettek az átlagnál, magyarból 14,7 százalékkal jobban teljesítettek az átlagnál. Sándor Ádám, Szabó Dániel és Časný Viktor száz százalékos teljesítményt nyújtott. Kiemelkedő teljesítménye volt Botta Tamásnak, Tirinda Jonatánnak.
Takács Ákos építész előadása
Új fényképek a Takács Ákos építész előadása albumban
Takács Ákos építész Sebők Rebeka nevelési tanácsadó meghívására motivációs előadást tartott a nyolcadik-kilencedikes tanulók részére az építészetről, a műépítészetről, az építészi szakma rejtelmeiről.
News archive