Tisztelt Szülők,
holnapig, azaz péntekig még változtathatnak azon, bejelentik-e gyermeküket a júniusi iskolai okatatásra. Az alsós négy évfolyamnak online közvetítésen keresztül zajlik majd az oktatás, 8:oo-8:45 és 1o:oo-1o:45 között az osztállyal együtt, az ötödikesek tovább folytatják a távoktatást, aki jön az iskolába, pedagógusi fekügyelettel és segítséggel oldja ezt meg.
Reggel KÖTELEZŐEN szülőnek kell hozni a tanulót, 7:oo és 7:45 között, majd bezárjuk az iskolát. CSAK a főbejáraton keresztül lehet közlekedni. Az első napon le kell adni a mellékelt nyomtatványt: Nyilatkozat.pdf, valamint még egy nyomtatvány, hogy a szülő beleegyezik a testhőmérséklet-mérésbe: Oboznamenie_pre_ziakov_(2).pdf. Pót szájmaszk, papírzsebkendő és tízórai legyen a gyerekeknél.
Délután a gyermekért ugyanabban a háztartásban élő személy jöhet, testvér, szülő, nagyszülő, természetesen betartva, hogy legyen szájmaszkja , és ne legyen csoportosulás az iskola épülete előtt.
Minden higiéniai és dezinfekciós szabályt betartunk. Idegen felnőtt nem lesz az épületben, sokat szellőztetünk, sokat lesznek a szabad levegőn a gyerekek. A csoport tagjai egész héten ugyanazok, nem cserélődhetnek.
Kérem, előre jelezzék az iskolának, ill. az étkezdének is, ha valamelyik napon nem tud jönni a tanuló az iskolába.
Felhívom a figyelmüket, hogy az iskolanyitás feltételeit nem mi hoztuk, a minisztérium és az önkormányzat feltételeit kötelezően betartva nyitunk.
Jó döntést és további jó egészséget kívánok: Matus Mónika igazgató