Főoldal - Hlavná stránka
VI. Pozsony megyei módszertani nap és pedagógustalálkozó
Morvay Katalin, az SZMPSZ Pozsony-Szenc TV elnöke megnyitóját követően Kontár Zsuzsanna igazgató bemutatta a szenci magyar szakközépiskolát, majd a diákok köszöntője következett. A tartalmi reformról Intézményfejlesztés a kurrikuláris változások tükrében címmel Fodor Attila, Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója adott elő. Ezt követően Nevelés és/vagy nevetés – humor a pedagógiában címmel Dr. Varga László, egyetemi docens, a Soproni Egyetem Benedek dékánja tartott fergeteges előadást a mintegy 130 résztvevőnek. Köszönjük a csodálatos szervezést, nagyon jól éreztük magunkat!
Kellemes húsvéti ünnepeket, jó pihenést!
Vannak napok, amikor egy nap alatt egy hétnyi esemény zajlik: iskolánkban a ma reggel a Kenguru matematika versennyel kezdődött, majd az alsó tagozaton nyílt nap volt, míg a felsősök fordított napot tartottak, kipróbálhatták, milyen tanárnak lenni, letanítani az órát. Reggel kreatív megoldással kellett iskolatáska helyett valamilyen más tárgyba csomagolva cipelni a diákoknak tanszereiket. Sikerült is letörniük az emeleti radiátor csapját... Közben szondázták az alapokat a barokk pincében, a kanalizációs cső csurogni kezdett a kazánra, valamint kiderült, hogy a kutat nem lehet kitisztítani, újra kell fúrni...
Čo vieš o hviezdach - csillagászverseny járási fordulója
2024 március 27-én alapiskolánkban került megrendezésre a Čo vieš o hviezdach csillagászverseny járási fordulója a SOLAR csillagvizsgáló szervezésében, ahol részt vettek a csillagász szakkör tanulói is.
I. kategória (4.-6. osztály):
1. hely: Veress Sára Anna - továbbjutott a kerületi fordulóra
további versenyzők: Csenkey Zoé, Podobek Francesca, Sándor Anna, Sticza Dániel
Iskolánk barokk kori pincéje
A régóta szorgalmazott étkezdebővítés miatt szondázást kellett végezni az alapoknál, így végre beleshettünk az iskolánk alatti barokk pincerendszer egy részébe. Bárcsak tudnánk pénzt szerezni a teljes felújításához!
7
Fordított nap
Gräczer Branko fotói
42
Nyílt nap iskolánkban
Rengeteg szülő - szám szerint 54 - és érdeklődő látogatott el iskolánk nyílt napjára, köszönjük!
19
A tanítás utolsó napja - kedd - PEDAGÓUSNAP
Mivel szerdán egész Pozsony megyének közös pedagógusnapja lesz a szenci középiskola és az SZMPSZ Pozsony-Szenc választmánya szervezésében, kedden tartjuk iskolánkban a pedagógusnapot, a diákönkormányzat kreativitásával karöltve.
Füle Lajos: Pedagógus
Én nem tudom, milyen erő kell hozzá, de több kell az enyémnél.
Várakozás a húsvétra...
Köszönjük Tomi bácsinak, Éva néninek és Eni tanító néninek a bejárati húsvéti dekorációt!

Menü:


