Főoldal - Hlavná stránka
Molnár Enikő városi pedagógusdíjban részesült
Kiváló szakmai eredményeiért, a gyerekekkel elért versenyeredményekért, a diákönkormányzat vezetéséért és a
Tátika bábcsoportban végzett munkájáért MOLNÁR ENIKŐ tanító néni városi pedagógusdíjban részesült.
Sok szeretettel gratulálunk a megérdemelt elismeréshez!

Győztes fizikusainknak gratulálunk!
A fizika olimpiász március 13-án megrendezett járási fordulóján két tanulónk képviselte iskolánkat. A ma megérkezett eredmények szerint mindketten sikeres megoldók lettek.
Az E kategóriában (kilencedikesek) Sándor Ádám 1. helyezést ért el, továbbjutva a kerületi fordulóba.
Az F kategóriában (nyolcadikosok) Simon Dániel 2. helyezést ért el, hetedikesként. Felkészítőjük Simon Bence tanító bácsi.
Megnyílt az elektronikus beiratkozási lap az elsősöknek
Megnyílt az elektronikus beiratkozási lehetőség a honlapunkon, aki így szeretné, kitöltheti előre.
A kilencedikesek tesztelése
2024. március 20-án matematikából és magyar nyelv és irodalomból, 21-én szlovák nyelvből írnak országos tesztelést kilencedikes diákjaink. Aki 90 százalék felett teljesít mindhárom tantárgyból, mentesül a felvételi alól. Mivel minden pont számít a felvételinél, sok sikert kívánunk!
IGAZGATÓI SZABAD
A Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatósága igazgatói szabadot rendel el:
1. 2024. március 20-ra az 5-8. évfolyamnak, a kilencedikesek tesztelése idejére
2. 2024. március 27-re, a regionális pedagógusnap idejére az egész iskolának.
Mindkét igazgatói szabadoról időben értesítettük a szülőket az edupage oldalon és a szülői értekezleten keresztül. Megértésüket köszönjük!
Pálffy Géza a Szent Korona kalandjairól
Iskolánk hetedikes és nyolcadikos diákjainak a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza történész adott elő, aki a 2023. november 30-án megjelent, A Szent Korona magyarországi kalandjai (1301–2001) című tanulmánykötet kapcsán nemzeti ereklyénk sok száz éves történetét mutatta be. Köszönjük a SZVM szervezését!
Tavasz az iskolában




Vincze Cs. tanító néni képei
Március tizenötödikei ajtódíszek
Diákparlamentünk idén is feldíszítette az osztályajtókat március 15. alkalmából.

Nemzeti ünnepünk - március 15.
Nemzeti ünnepünket, március 15-ét különlegesen ünnepelte iskolánk - előbb az alsó tagozatosok osztályfőnökeikel közösen készültek az ünnepre, majd együtt meglátogatták a Kisfaludy-sírokat, ahol elénekelték a korabeli dalokat, a negyedikesek elszavalták a Nemzeti dalt, majd mécsest gyújtottak a nemzetőrünk sírjánál. A felső tagozatos tanulóink a magyar középiskolánkkal közösen a Most vagy soha! c. film vetítésén vettek részt, majd Sándor Zoltán középiskolai tanár úr ünnepi beszédét követően megkoszorúzták Kisfaludy István nemzetőr sírját, elénekelték közösen a magyar Himnuszt, és elhelyezték a megemlékezés mécseseit a síremlékeknél. Megható volt látni a rengeteg magyar fiatalt a magyar és a felvidéki lobogóval büszkén vonulva végig egész városon...
Iskolai szavalóverseny 2024
Az iskolai szavalóverseny eredménye:
VERS
1. kategória:
1. hely. Klein Viktória, Takács Róbert
2. hely. Fülöp Sára, Herics Dorka
3. hely: Németh Gábor, Horváth Nikola, Vincze László
2. kategória:
1. hely: Németh Laura, Moore Timár
2. hely: Bogár Dominik, Árva Dávid, Varga Bernadett
3. hely: Ševčík Sebastian, Árva Lucia
Menü:





