Tisztelt Szülők,
a gyereket CSAK felnőtt vagy minimum 10. életévét betöltött személy viheti el. Nem a kapuból, nem az utcáról, hanem az előcsarnokból. Azért van a portásnő és Gita néni odaültetve. Ha a szülő írásban nyilatkozatot tesz, hogy egyedül mehet haza az alsó tagozatos, vagy kiskorút küld érte, attól kezdve az ő felelőssége, ahogy kilépnek az iskola kapuján.
Tegnap döbbenten néztük, hogyan futott át egy kislány egy autó előtt az úton, miközben apukája az autóban ülve telefonált. Neki szerencséje volt, de valamennyien tudjuk, akik szülők vagyunk, hogy elég mindig egy másodperc. Egy perc lustaság és egy élet lelkiismeret-furdalása.
Szabályainkkal nemcsak a gyermeke életét, de az iskolánkat és alkalmazottainkat is védjük, ezért a portán szolgálatot teljesítők a gyermekeinket védik, amikor arra kérik Önöket, egy perc sétát tegyenek meg az autótól az ajtóig. Nem szabad félemben élni, önállóságra kell nevelni a gyermekeinket, de ne hozakodjunk elő a mi gyermekkorunkkal, mert az össze sem hasonlítható a mai korral. Ezért van a 10 éves korhatár törvényileg is mindenütt megszabva.
Iskolánk alkalmazottai többszörösen rosszabb helyzetben vannak a szülőknél, nemcsak a több gyermek felett érzett felelősség miatt, hanem azért is, mert mi láttunk gyereket kerítésre felszúródni, ránk köszön a tolószékben ülő volt tanítványunk, akit ennél a zebránál ütöttek el, sokszor szembesültünk az összecsavarozott kezek-lábak látványával, minket felnőttként is zaklatnak kábítószeresek az iskola környékén. Ez az, amit semmiképpen nem akarunk tanulóinknak!
Kérjük, figyeljünk oda, tegyünk gyermekeink biztosnságáért. Köszönjük megértésüket és segítségüket!