Újdonságok

          • 4. Nemzetközi Ifjúsági Olvasótábor Aranyosszigeten

          • 4. Nemzetközi Ifjúsági Olvasótábor Aranyosszigeten

             

             

            A Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2021. július 3. és 9. között immár negyedik alkalommal rendezte meg a határokon átívelő aranyosszigeti olvasótábort. A találkozó kulturális programjai a nemzeti összefogás jegyében zajlottak.

             

            Az aranyosapáti (Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található kisközség) Aranyossziget Ifjúsági Tábor adott otthont annak az olvasótábornak, amelyre öt országból, a Felvidékről, Újvidékről, a Partiumból, Kárpátaljáról illetve Magyarországról érkeztek gyerekek. Az egy hetes táborban a gyerekek és kísérőik közös programokon vehettek részt, ismerkedhettek, barátkozhattak egymással.

             

            A Felvidéket Szencről Németh András a Szenczi Molnár Albert Alapiskola 8. évfolyamos tanulója és édesapja Németh Tibor, mint kísérő, illetve Bozsaky Kristóf a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola 8. évfolyamos tanulója és Nagy Edit a csicsói alapiskola magyar irodalom és történelem szakos tanára képviselte. András és Kristóf a 2019-es Kincskeresők - helyi értékeket kutató diákok konferenciájának - galántai döntőjének különdíjasaként jutottak ki a táborba, de a 2020-as járványügyi helyzetre való tekintettel, csak most 2021-ben valósulhatott meg a 4. Nemzetközi Ifjúsági Olvasótábor Aranyosszigeten.

          • Állami hozzájárulás az ebédeltetéshez

          • Tisztelt Szülők,

             

            2021.aug.1-jén érvénybe lép a Munkaügyi Minsztérium 544/2010 módosított törvénye, ami kimondja, hogy az a gyermek / diák igényelhet állami támogatást az iskolai ebédeltetésre, aminek az összege 1,30€/ebéd, akinek a gyermeke olyan háztartásban él, ahol:

            1. igénylik az anyagi szükséghelyzetet / „hmotná núdza“-t  - igazolás kell a munkaügyi hivataltól

            2. a háztartás bevétele nem haladja meg a létminimumot (životné minimum) - igazolás kell a munkaügyi hivataltól

            3. a szülők / törvényes képviselők egyike sem ígényli az adóbónuszt, vagy nem jogosult az adóbónuszra - becsületbeli nyilatkozatra lesz szükség

            Amennyiben igényelni kívánják az állami támogatást gyermekük ebédeltetésére, kérjük juttassák el legkésőbb augusztus 5-ig e-mailen (sjzsamolnara@gmail.com) vagy  személyesen az ügyfélfogadási órákban iskolánkba az igazolást a munkaügyi hivataltól/becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy gyermekük a fent említett szabály szerint valamelyik csoportba tartozik.

             

            Bővebb információt a következő linken találnak: 

            Poskytovanie dotácií na stravu v novom školskom roku 2021/2022 > ÚPSVaR (gov.sk)


            Tisztelettel: Lehotsky Batyka Veronika konyhavezető 

            cestne_vyhlasenie_becsuletbeli_nyilatkozat.docx​​​​​​​

          • Kuttyomfitty a napköziseknél

          • A mai napközis napot a Kuttyomfitty tette vidámabbá.... Hálásan köszönjük, hogy eljöttek szebbé tenni a napköziseink plusz iskolás napját :)

          • Szenczi Molnár Albert -díj

          • Pósa Lajos díjalapító által adományozott Szenczi Molnár Albert-díjat idén Korpás Johanna kilencedikes tanuló és Matus Mónika igazgató vehette át.

            Johanna idén a Felvidéki Tehetségdíj tulajdonosa lett, A Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóján kétszer elnyerte az első helyezést. 2019-ben e verseny országos döntőjéről a zsűri különdíjával tért haza. A Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen két éve országos 5. helyezett lett. Tehetségét a szavalóversenyeken is bizonyította: 2019-ben a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulóján 2. helyezést, az országos elődöntőn ezüstsávos besorolást kapott.

            Matus Mónika igazgató néni díját pedagógus kollégái szavazata alapján a koronavírus alatti áldozatos munkájáért, az iskola és a magyarság összefogásáért, megtartásáért vehette át.

            Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

          • TANÉVZÁRÓ 2020/21

          • Iskolánk ünnepélyes tanévzárójára szerdán, június 30-án kerül sor 8:15 órai kezdettel az iskolaudvaron.

            Kérjük a szülőket, amennyiben elkísérik gyermeküket, tartsák be a járványügyi előírásokat az iskolaudvaron, tartózkodjanak szájmaszkban.

            A rövid tanévzárót követően osztályfőnöki órák lesznek, majd a diákok hazamehetnek.

            Kérjük, napközis gyermekeiket is legkésőbb 12:00-ig vigyék haza.

            Köszönjük :)

             

          • Továbbtanulás a 2020/2021-es tanévben

          •  

            A 2020/2021-es tanévben a továbbtanulás terén sem alakult minden úgy, ahogy mi azt gondoltuk, elképzeltük. 2020 júniusában kilencedikeseink elmondták kezdetleges terveiket, hogy ki hol szeretné folytatni majd a tanulmányait. 2020 őszén még személyesen is beszélgethettünk, hogy milyen továbbtanulási lehetőségek vannak Szencen és környékén. Novembertől a felső tagozatos tanulóink online oktatásba kezdtek, így a továbbtanulási tanácsadás is átkerült az online térbe. Fokozatosan kezdetét vették az online nyílt napok, az online Meet-beszélgetések, hogy végül ki hova szeretne menni, így folytak a pontosítások, véglegesítések is, miközben sokszor egyik napról a másikra hirtelen megváltoztak a dolgok. Április 19-én visszatértek végzős tanulóink az iskolapadokba, ekkorra a jelentkezési lapokat sikeresen továbbítottuk a középiskolákba. Az utolsó pillanatig mindenki reménykedett, hogy a tavalyiakhoz hasonlóan idén is elmarad a felvételi, a T9, elvégre az idei kilencedikesek több időt töltöttek az online térben, ez lett volna a logikus...de mégsem így lett… Május elején megtartották a felvételi vizsgákat, amelyek mindannyiunk nagy meglepetésére nem voltak olyan könnyűek. Majdnem az összes iskolába, legyen az szakközép- vagy szakképző iskola, túljelentkezés volt, amire szintén nem számítottunk. Ennek következtében egy diákunknak a felvételi vizsgák második körét is igénybe kellett vennie.

            Végül a T9 országos tesztelés elmaradt, de iskolánkat beválogatták a reprezentációs csoportba, így kilencedikeseink 2021. június 9-én magyar nyelvből és matematikából mégis megírták a monitort.

            Nem volt egyszerű ez az év, volt, akinek sok izgalommal, stresszel járt, de minden elismerésem a tanulóinké, akik nagyon szépen vették az akadályokat, a sok hirtelen változtatást, állták a sarat. Végül 2021 szeptemberétől a következő helyeken folytatják tanulmányaikat: gimnáziumban 5 tanulónk, szakközépiskolában 11, szakképző iskolában pedig 2 tanulónk.

            Mindannyiótoknak szívből gratulálok, és az előttetek álló újabb mérföldkőhöz sok sikert, bölcsességet, kitartást kívánok, ne adjátok fel soha! :)

            Sebők Rebeka

          • Iskolánk felvidéki tehetségei

          • VI. FELVIDÉKI TEHETSÉGNAP

            ünnepi értékelés és díjátadó ONLINE

            53 egyéni pályázót és 19 csoportot mutatunk be a felkészítő pedagógussal együtt összesen 38 intézmény vagy szervezet ajánlására.

            Iskolánk tanulója, Korpás Johanna és a Gombocska is Felvidék tehetsége lett, szeretettel gratulálunk!

            Az SZMPSZ összeállítása visszanézhető:

            https://www.youtube.com/watch?v=kvTGcorn3tU&t=5089s

          • A kilencedikesek ballagása

          • A kilencedikesek ünnepélyes ballagása csütörtökön, június 24-én lesz.

            8:00 órától osztályfőnöki óra, majd 9:00-tól megkezdődik a ballagás.

            A meghívott vendégek csak az udvaron tartózkodhatnak, a járványügyi előírásoknak megfelelően szájmaszkot viselnek. Az iskola épületésbe csak a szülők léphetnek be, megtekinteni az osztály díszítését, de csak abban az időablakban, amíg a kilencedikesek megkoszorúzzák Szenczi Molnár Albert szobrát. Ezalatt nem keveredhetnek iskolánk tanulóival.

            Kérjük, használják a kapunál felállított mobil kézfertőtlenítőket.

            Örülünk, hogy a járványügyi szabályok betartásával ugyan, de megtarthatjuk a hagyományos ballagást.

             

             

          • A kilencedikesek látogatása Szereden a holokauszt múzeumban

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            A hagyományoknak megfelelően iskolánk kilencedikesei idén is ellátogattak a szeredi holokauszt múzeumba, megtekinteni a gyűjtőtábor területén létrehozott múzeum kiállítását. Idén két újabb barakkot nézhettünk meg, a tárlatbővítés színesítette az eddig is kiváló kiállítást. Köszönjük a két százalékból felajánlott adót, jó helyre került.

          • Szenci olimpiai nap

          • Iskolánk is bekapcsolódott a mai szenci olimpiai napba. Az olimpiai lángot vittük helyszínről helyszínre, majd a Slavia focipályán vettünk részt az olimpiai karikák létrehozásában.

          • Educate hét

          • Új galériát helyezett a fényképalbumba

            Iskolánk online angol nyelvű művelődési hete egy algériai és egy indonéz egyetemistával

          • EDUCATE hét

          • Az idei tanévben nem marad el a megszokott EDUCATE angol nyelvű kulturális hét, csak idén online valósul meg az angol tanórák keretén belül. Minden felsős osztály két órán keresztül ismerkedhet Indonézia és Törökország népszokásaival, történelmével, kultúrájával, természeti adottságaival, mindennapi életével.

            A programköltésget az adók 2 %-ból finanszírozzuk.

          • Részleges napfogyatkozás

          • Június 10-én diákjaink megtekintették iskolánk udvarán 12:00 és 13:30 között Veress apuka vezetésével a részleges napfogyatkozást .

    • Kapcsolat

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským A. Molnára Szencziho - Szenczi Molnár Albert Alapiskola
      • +421 2 45 923 229 sekretariát - titkárság
        +421 911 284 257 riaditeľ - igazgató
        +421 903 523 229 zástupkyňa - igazgatóhelyettes
        +421 911 282 850 vedúca ŠJ - étkezdevezető
        +421944 632 700 VRÁTNICA - PORTA
      • Nám.Alberta Molnára 2
        903 01 Senec
        Slovakia
      • 36071170
      • 2021603155
      • E 0006552844