Újdonságok
Taneszközök jegyzéke a 2021/22-es tanévre
Pályázati sikereink
A Nemzeti Újrakezdés Program I. pályázati kiírására Környezettudatos közösségi tér címmel nyújtottunk be pályázatot a hátsó udvar diófák alatti területének revitalizáslására 4.600.000.- HUF értékben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél, ebből 1,000,000 forintos támogatást kaptunk.
Az ERASMUS projektünk, melynek címe: Hudba ako nástroj k podpore inklutívneho tímu - A zene mint az inklúzió hatékony eszköze, 15.182.- eur támogatásban részesült. A pályázat a mosonmagyaróvári Piarista Iskolával együttműködve valósul majd meg, projektfelelős: Tóth Katalin és Tóth Mónika.
Köszönjük a sok munkát, következhet a megvalósítás terhe és öröme:)
Jelentkezés az ebédre
Tisztelt Szülők!
A jelentkezési lapot az iskolai étkezdébe kérjük kitöltve visszajuttatni legkésőbb szept. 2-ig (személyesen vagy e-mailre: sjzsamolnara@gmail.com), és a rajta feltüntetett feltételeket kérjük következetesen betartani.
Ai nem tudja kinyomtatni, megállhat érte a portán augusztus 30-31-én 8:00-14:00 között.
prihlaska_na_stravu.docx
Iskolai ebéd
Szenc város 3/2021 rendelete alapján a rezsiköltség és az ebéd ára 2021. szeptember 1-től
a következő:1. – 4. évf. ...... 1,15€ / ebéd
5. – 9. évf. ........ 1,23€/ebéd
Rezsiköltség ..... 6,00 € / hónap
Číslo účtu: IBAN: SK27 0900 0000 0050 7024 3449
KS: 0008
Az ebéd havi összege rezsiköltséggel együtt 18 nap/hónap átlaggal / Platby sú určené zálohovo, na každý
mesiac rovnako, s priemerom 18 dní mesačne.Hónap /Befizetés határideje /Összeg/1. – 4. évf./ 5. – 9. évf.
szeptember 2021. szept. 5. 26,00 € 29,00 €
október 2021. szep.25. 26,00 € 29,00 €
november 2021. okt. 25. 26,00 € 29,00 €
december 2021. nov. 25. 26,00 € 29,00 €
január 2021. dec. 25. 26,00 € 29,00 €
február 2021. jan. 25. 26,00 € 29,00 €
március 2021. febr. 25. 26,00 € 29,00 €
április 2021. márc. 25. 26,00 € 29,00 €
május 2021. ápr. 25. 26,00 € 29,00 €
június 2021. május 25. Individuálisan, a fennmaradt
pénzösszeg elszámolásaA megjegyzésbe kérjük feltüntetni a tanuló nevét és az osztályt! Do poznámky prosíme uviesť meno dieťaťa a triedu!
Postán való fizetés esetére a postai utalvány átvehető az étkezde vezetőjénél. Poštovú poukážku Vám poskytneme v
kancelárií vedúcej ŠJ.A mellékletben elérhető a táblázat kinyomtatható formában:
Prehlad_platieb_na_stravu_na_sk.rok_2021_2022.docx
Készülődés a tanévre
Az iskolaügyi miniszter bejelentése értelmében már nem zárják be egységesen a szlovákiai iskolákat, csak azok az egyes osztályok térnek majd át a 14 napos karantén alatt a távoktatásra, amelyben covid pozitív pedagógus tanított / diák tanult. Az elsősöket, ötödikeseket és az új diákokat az első héten azonnal felkészítjük a távoktatás eszközeinek megtanulására.
A diákoknak és azok szüleinek nem kell kötelezően negatív tesztet felmutatniuk ahhoz, hogy a gyerekek iskolába mehessenek. Ha a fertőzés beigazolódik, azokra a személyekre vonatkozik a kötelező 14 napos karantén, akik közvetlen kapcsolatban voltak a fertőzött személlyel két nappal a pozitív teszteredményt megelőzően. Ebben az esetben az érintett osztály áttér a távoktatásra. Azok a diákok, akik korábban már átestek a fertőzésen (az elmúlt 180 napban), vagy már rendelkeznek védőoltással, kivételt kapnak a kötelező karantén alól.
Kétmillió, otthon elvégezhető antigéntesztet bocsát a minisztérium a szülők rendelkezésére. Ezeket augusztus 25-ig igényelhetik a szülők az edupage oldalon keresztül, ill. az új tanulók szülei mailben a szencziai@gmail.com címen (elsősök, új diákok). A rövid pálcás tesztekből egy csomagban 25 darab teszt található, és a tárca által kiadott ajánlás szerint minden hétfőn és csütörtökön reggel kell elvégezni.
A szülőknek lehetőségük nyílik az ellenanyag-vizsgálatra, melyet gyermekük kezelőorvosánál igényelhetnek. Ha a tanuló átesett a fertőzésen, az orvos erről kiállít egy igazolást, s ennek köszönhetően nem kell kötelező karanténba vonulnia 180 napig, ha például az egyik osztálytársa megbetegszik. Ha egy osztálynak át kell térni a távoktatásra, akkor a szülők erre az időszakra kérvényezhetik az ápolási díjat.
Az első napon az iskolában minden diáknak igazolnia kell a „tünetmentességét”, ez a dokumentum váltja fel a tavalyi becsületbeli nyilatkozatot, melyben a szülők biztosították az iskolát a fertőzésmentességükről. A dokumentum letölthető a https://www.minedu.sk/skolsky-semafor/ oldalról: Písomné vyhlásenie o bezpríznakovosti. A dokumentumot szeptember 2-án a diákok az osztályfőnöknek adják le. Abban az esetben, ha a diák 3 vagy annál több egymást követő napon (beleértve a hétvégét és az ünnepnapokat is) nem jelenik meg az iskolában, akkor ismét le kell adnia a nyilatkozatot. Továbbra is érvényes, hogy a szülő legfeljebb 5 napi hiányzást igazolhat, erre az időszakra azonban nem jár az ápolási díj.
Az iskolában kötelező lesz a szájmaszk viselése, de elég a hagyományos, nem kell FFP2-típusú maszkot viselni. Minden tanulónak legyen pót szájmaszkja is. A természetiskolák, sítanfolyamok szervezését nem javasolja a tárca. Tornatermet használni szabad, énekelni szájmaszkban már lehet, sokat kell szellőztetni. Továbbra sem szabad az osztályokat keverni, ha ez megoldható, illetve az ebédeltetés szigorú szabályai is megmaradtak.
A hatályos rendelet értelmében 14 napos karantén vár a külföldről hazatérőkre. A 12 évnél fiatalabb gyerekekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a felnőttekre – ha nincsenek beoltva, az 5. napon mehetnek PCR-tesztre.
Minden további megjelent újdonságot megosztunk Önökkel.
További információt a minedu.sk oldalon a školský semafor címszó alatt találnak.
További szép nyári napokat kívánunk maradék szünidőben.
.............................................................................................................................................................................
Vážení Rodičia,
všetky informácie ohľadom organizácie šk.r. môžete prečítať na stránke minedu.sk pod odkazom školský semafor. Prvý deň donesie žiak Vyhlásenie o bezpríznakovosti, odovzdá tr.učiteľovi. V škole sa nosí rúško. Prosíme, aby žiaci mali so sebou aj náhradné rúško. Trieda sa uzatvára na 14 dní len v prípade, ak sa medzi žiakmi alebo vyučujúcimi v triede objaví covid pozitivita. Vtedy trieda prejde na dištančné vzdelávanie a rodič do 11 rokov dieťaťa má nárok na OČR. Rodič môže ospravedlniť žiaka na max.5 dní, na toto obdobie nedostane OČR.
Prajeme príjemné prežitie zvyšku leta!
4. Nemzetközi Ifjúsági Olvasótábor Aranyosszigeten
4. Nemzetközi Ifjúsági Olvasótábor Aranyosszigeten
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2021. július 3. és 9. között immár negyedik alkalommal rendezte meg a határokon átívelő aranyosszigeti olvasótábort. A találkozó kulturális programjai a nemzeti összefogás jegyében zajlottak.
Az aranyosapáti (Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található kisközség) Aranyossziget Ifjúsági Tábor adott otthont annak az olvasótábornak, amelyre öt országból, a Felvidékről, Újvidékről, a Partiumból, Kárpátaljáról illetve Magyarországról érkeztek gyerekek. Az egy hetes táborban a gyerekek és kísérőik közös programokon vehettek részt, ismerkedhettek, barátkozhattak egymással.
A Felvidéket Szencről Németh András a Szenczi Molnár Albert Alapiskola 8. évfolyamos tanulója és édesapja Németh Tibor, mint kísérő, illetve Bozsaky Kristóf a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola 8. évfolyamos tanulója és Nagy Edit a csicsói alapiskola magyar irodalom és történelem szakos tanára képviselte. András és Kristóf a 2019-es Kincskeresők - helyi értékeket kutató diákok konferenciájának - galántai döntőjének különdíjasaként jutottak ki a táborba, de a 2020-as járványügyi helyzetre való tekintettel, csak most 2021-ben valósulhatott meg a 4. Nemzetközi Ifjúsági Olvasótábor Aranyosszigeten.
Állami hozzájárulás az ebédeltetéshez
Tisztelt Szülők,
2021.aug.1-jén érvénybe lép a Munkaügyi Minsztérium 544/2010 módosított törvénye, ami kimondja, hogy az a gyermek / diák igényelhet állami támogatást az iskolai ebédeltetésre, aminek az összege 1,30€/ebéd, akinek a gyermeke olyan háztartásban él, ahol:
1. igénylik az anyagi szükséghelyzetet / „hmotná núdza“-t - igazolás kell a munkaügyi hivataltól
2. a háztartás bevétele nem haladja meg a létminimumot (životné minimum) - igazolás kell a munkaügyi hivataltól
3. a szülők / törvényes képviselők egyike sem ígényli az adóbónuszt, vagy nem jogosult az adóbónuszra - becsületbeli nyilatkozatra lesz szükség
Amennyiben igényelni kívánják az állami támogatást gyermekük ebédeltetésére, kérjük juttassák el legkésőbb augusztus 5-ig e-mailen (sjzsamolnara@gmail.com) vagy személyesen az ügyfélfogadási órákban iskolánkba az igazolást a munkaügyi hivataltól/becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy gyermekük a fent említett szabály szerint valamelyik csoportba tartozik.
Bővebb információt a következő linken találnak:
Poskytovanie dotácií na stravu v novom školskom roku 2021/2022 > ÚPSVaR (gov.sk)
Tisztelettel: Lehotsky Batyka Veronika konyhavezető
Kuttyomfitty a napköziseknél
A mai napközis napot a Kuttyomfitty tette vidámabbá.... Hálásan köszönjük, hogy eljöttek szebbé tenni a napköziseink plusz iskolás napját :)
Szenczi Molnár Albert -díj
Pósa Lajos díjalapító által adományozott Szenczi Molnár Albert-díjat idén Korpás Johanna kilencedikes tanuló és Matus Mónika igazgató vehette át.
Johanna idén a Felvidéki Tehetségdíj tulajdonosa lett, A Szép Magyar Beszéd kerületi fordulóján kétszer elnyerte az első helyezést. 2019-ben e verseny országos döntőjéről a zsűri különdíjával tért haza. A Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen két éve országos 5. helyezett lett. Tehetségét a szavalóversenyeken is bizonyította: 2019-ben a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulóján 2. helyezést, az országos elődöntőn ezüstsávos besorolást kapott.
Matus Mónika igazgató néni díját pedagógus kollégái szavazata alapján a koronavírus alatti áldozatos munkájáért, az iskola és a magyarság összefogásáért, megtartásáért vehette át.
Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!
Tanévzáró 2021
Új galériát helyezett a fényképalbumba
66
TANÉVZÁRÓ 2020/21
Iskolánk ünnepélyes tanévzárójára szerdán, június 30-án kerül sor 8:15 órai kezdettel az iskolaudvaron.
Kérjük a szülőket, amennyiben elkísérik gyermeküket, tartsák be a járványügyi előírásokat az iskolaudvaron, tartózkodjanak szájmaszkban.
A rövid tanévzárót követően osztályfőnöki órák lesznek, majd a diákok hazamehetnek.
Kérjük, napközis gyermekeiket is legkésőbb 12:00-ig vigyék haza.
Köszönjük :)
Szülői tanácsunk projektja- KÉRJÜK: SZAVAZZANAK!
Kérjük, szavazzanak szülői tanácsunk fejlesztő projektjára! Minden szavazatot köszönünk!
Szavazni NAPONTA lehet!
Szenczi Molnár Albert strandpiknik
Új galériát helyezett a fényképalbumba
46
3.B csapatépítő hétvége
Új galériát helyezett a fényképalbumba
41
Továbbtanulás a 2020/2021-es tanévben
A 2020/2021-es tanévben a továbbtanulás terén sem alakult minden úgy, ahogy mi azt gondoltuk, elképzeltük. 2020 júniusában kilencedikeseink elmondták kezdetleges terveiket, hogy ki hol szeretné folytatni majd a tanulmányait. 2020 őszén még személyesen is beszélgethettünk, hogy milyen továbbtanulási lehetőségek vannak Szencen és környékén. Novembertől a felső tagozatos tanulóink online oktatásba kezdtek, így a továbbtanulási tanácsadás is átkerült az online térbe. Fokozatosan kezdetét vették az online nyílt napok, az online Meet-beszélgetések, hogy végül ki hova szeretne menni, így folytak a pontosítások, véglegesítések is, miközben sokszor egyik napról a másikra hirtelen megváltoztak a dolgok. Április 19-én visszatértek végzős tanulóink az iskolapadokba, ekkorra a jelentkezési lapokat sikeresen továbbítottuk a középiskolákba. Az utolsó pillanatig mindenki reménykedett, hogy a tavalyiakhoz hasonlóan idén is elmarad a felvételi, a T9, elvégre az idei kilencedikesek több időt töltöttek az online térben, ez lett volna a logikus...de mégsem így lett… Május elején megtartották a felvételi vizsgákat, amelyek mindannyiunk nagy meglepetésére nem voltak olyan könnyűek. Majdnem az összes iskolába, legyen az szakközép- vagy szakképző iskola, túljelentkezés volt, amire szintén nem számítottunk. Ennek következtében egy diákunknak a felvételi vizsgák második körét is igénybe kellett vennie.
Végül a T9 országos tesztelés elmaradt, de iskolánkat beválogatták a reprezentációs csoportba, így kilencedikeseink 2021. június 9-én magyar nyelvből és matematikából mégis megírták a monitort.
Nem volt egyszerű ez az év, volt, akinek sok izgalommal, stresszel járt, de minden elismerésem a tanulóinké, akik nagyon szépen vették az akadályokat, a sok hirtelen változtatást, állták a sarat. Végül 2021 szeptemberétől a következő helyeken folytatják tanulmányaikat: gimnáziumban 5 tanulónk, szakközépiskolában 11, szakképző iskolában pedig 2 tanulónk.
Mindannyiótoknak szívből gratulálok, és az előttetek álló újabb mérföldkőhöz sok sikert, bölcsességet, kitartást kívánok, ne adjátok fel soha! :)
Sebők Rebeka
Ballagás 2021
Új galériát helyezett a fényképalbumba
86
Iskolánk felvidéki tehetségei
VI. FELVIDÉKI TEHETSÉGNAP
ünnepi értékelés és díjátadó ONLINE
53 egyéni pályázót és 19 csoportot mutatunk be a felkészítő pedagógussal együtt összesen 38 intézmény vagy szervezet ajánlására.
Iskolánk tanulója, Korpás Johanna és a Gombocska is Felvidék tehetsége lett, szeretettel gratulálunk!
Az SZMPSZ összeállítása visszanézhető:
A kilencedikesek ballagása
A kilencedikesek ünnepélyes ballagása csütörtökön, június 24-én lesz.
8:00 órától osztályfőnöki óra, majd 9:00-tól megkezdődik a ballagás.
A meghívott vendégek csak az udvaron tartózkodhatnak, a járványügyi előírásoknak megfelelően szájmaszkot viselnek. Az iskola épületésbe csak a szülők léphetnek be, megtekinteni az osztály díszítését, de csak abban az időablakban, amíg a kilencedikesek megkoszorúzzák Szenczi Molnár Albert szobrát. Ezalatt nem keveredhetnek iskolánk tanulóival.
Kérjük, használják a kapunál felállított mobil kézfertőtlenítőket.
Örülünk, hogy a járványügyi szabályok betartásával ugyan, de megtarthatjuk a hagyományos ballagást.
KONFERENCIA
Az év végi jegylezáró konferencia szerdán lesz 12:00 órai kezdettel.
A kilencedikesek látogatása Szereden a holokauszt múzeumban
Új galériát helyezett a fényképalbumba
A hagyományoknak megfelelően iskolánk kilencedikesei idén is ellátogattak a szeredi holokauszt múzeumba, megtekinteni a gyűjtőtábor területén létrehozott múzeum kiállítását. Idén két újabb barakkot nézhettünk meg, a tárlatbővítés színesítette az eddig is kiváló kiállítást. Köszönjük a két százalékból felajánlott adót, jó helyre került.
11
News archive